Kate
a kocsi hátsó ülésén ült, a még mindig ismeretlen férfival. Kezeit ökölbe
szorította maga mellett. Nem akarta, hogy látszódjon mennyire remeg. Azt, hogy az idegességtől vagy a dühtől, azt már maga sem tudta. Lehunyta a szemét és azt
kívánta magában, hogy csak találják meg hamar.
-
Kérem a fegyverét, Nyomozó. – nyújtotta a kezét a férfi.
Beckett
levette az övre erősített tokot, és a kezébe nyomta.
-
A telefont és a jelvényét is.
A
nyomozó ezeket is odaadta, mire a férfi leengedte az ablakot és először a
jelvényt, majd a telefont is ugyanazzal a lendülettel kidobta.
-
Úgysem fogja már őket használni. – vigyorgott undorítóan a pasas.
-
Ki maga? – kérdezte hidegen Kate.
-
Mit számít az most?
-
Tudni akarom, ki öl majd meg.
-
Oh Kate. – kezdte. – Én nem ölöm meg. Még... a főnök el akar köszönni.
-
Szóval nem maga a főnök? Maga csak egy csicskás. – vágta oda dühösen Kate.
Nem
azért adta fel magát, hogy egy ilyen pszichopatával csevegjen. Szeretne már
annak a szemébe nézni, aki elrendelte anyja meggyilkolását.
-
Joe Pulgatti vagyok. Azaz ember, akit az anyja le akart kapcsolni, de nem
jött össze neki. És most már magának sem fog, úgyhogy ne bosszantson, Nyomozó!
– komolyodott el a férfi.
Pár
percig megint csak a motor zúgását hallgatták, majd Pulgatti előrehajolt, és szólt a sofőrnek:
-
Állj meg itt egy percre!
Kate
szétnézett. Egy város széli raktárnál álltak meg. Az nem lehet, hogy ez legyen
a nagy rejtekhely, gondolta. Ez túl kézenfekvő.
-
Szálljon ki! – utasította durván Pulgatti. Kate kinyitotta az ajtót, és kiszállt.
-
Van nyomkövető magánál?
A
férfi láthatóan idegesebb lett mióta Beckett leszólta a pozícióját. Eltűnt a
korábbi nyálas megszólítás, amit külön hangsúlyozott eddig: „Nyomozó.”
-
Nincs.
-
Tényleg?! Mindjárt el is hiszem... – Pulgatti intett az egyik emberének, hogy
adjanak oda neki valamit a csomagtartóból.
Egy fémdetektor. Ezzel biztos, hogy kiszúrják a nyomkövetőt.
A
fémkereső egyből csipogni kezdett, amikor elhúzták előtte.
-
Mi ez? – kérdezte ingerülten a férfi.
-
Az övem.
-
Vegye le és adja ide!
Kate
megtette, amit mondtak. Ennyi volt, gondolta. Az ötlet felsült.
-
Ezzel próbált meg csőbe húzni minket? – Pulgatti a földre dobta az övet. –
Tudja, itt kéne hagynom egy kis ajándékot a barátainak. De a főnök elegánsabban
akarja elintézni. Én személy szerint már rég golyót repítettem volna a fejébe.
A
férfi köpött egyet maga elé, majd biccentett a többieknek, hogy most már
mehetnek tovább.
Közben
a kapitányságon Alex Rodgers elmondta Beckett tervét Gates kapitánynak és a
többieknek. Esposito teljesen kikelt magából:
-
Mi a fenét képzelt? – állt neki Castle apjának. – Nem érdekel ki maga, vagy hogy kinek dolgozik... Hagyta
romba dőlni mindazt, amit Rick Castle felépített.
-
Elég legyen, Esposito. – szólt közbe Gates. – Hiszen működik! Vesszük a jelet!
-
Ami azt illeti megálltak. – nézett fel a monitor felett Ryan nyomozó.
-
Mi?! Smith szerint minimum kétórányira volt a hely, ahol ő járt. – Rodgers
a képernyőre nézett. Az egyhelyben villogó piros pontot figyelte.
-
Megtalálták. – csapott az asztalra Espo. - Milyen gyorsan ér ide a kommandó?
-
Egy óra. – válaszolt a kapitány.
-
Látja mit művelt?! – ordított Javi Castle apjára. – Most ölte meg!
-
Megyek megsürgetem a kommandósokat! – sietett el Gates az irodájába, és rögtön
a telefonért nyúlt.
-
Ha eddig nem kereste Castle-t... és Beckett-nek valami baja esik... ne is
kerüljön a szeme elé most már soha! – vetette oda még Esposito, majd sarkon
fordult és elment.
Egy
járőr lépett ki a liftből és tanácstalanul nézett szét.
-
Beckett nyomozót keresem. – szólalt meg végül.
-
Ki maga? – kérdezte Gates, mikor kilépett az idoájából.
-
Lawrence járőr, Asszonyom. A nyolcas kapitányságról.
A
vékony, megszeppent rendőrtiszt egy jelvényt nyújtott át a kapitánynak. Beckett
jelvényét. Mire Ryan is felpattant az asztalról, de Rodgers hamarabb megszólalt:
-
Honnan szerezte ezt?
-
Egy régi, városszéli raktár közelében találtuk. – előhúzott egy összetört
mobilt a zsebéből és azt is átnyújtotta. – Meg ezt is.
Ryan
nyomozó idegesen megdörzsölte a tarkóját. Tudta mindenki, hogy ez nem jelent
semmi jót.
-
Köszönjük, Lawrence. Elmehet. - bicentett Gates.
[...]
-
Nos, Beckett nyomozó. Megérkeztünk.
A
terepjáró motorja leállt. Egy használaton kívüli üzemépület előtt álltak meg, a
semmi közepén.
Kate-et
két férfi kísérte, Pulgatti ment előttük, mutatva így az utat.
-
Előkészítettünk mindent, de a Főnök csak este jön. De nem hagyom magára,
nyugodjon meg.
-
Mit készítettek elő?
-
Ugye nem hitte, hogy olyan fantáziátlanok lennénk, hogy csak úgy egyszerűen megöljük?
– röhögött a fickó.
Egy
kiürített irodai helyiségbe léptek. Csak két széket lehetett látni, az egyik a
sarokban, a másik a szoba közepén. Nem messze a székektől egy infúziós állvány
állt. Kate arcára kiültek az érzések.
-
Ne vágjon már ilyen arcot, Nyomozó. Hisz azt mondta, nem fél.
-
Az mi? – kérdezte.
-
Üljön le!
A
két kísérő durván odalökte Beckett-et a székhez.
-
Magának a kínzás elegáns módszer, Pulgatti? – kérdezte elcsukló hangon.
-
Nem fogjuk megkínozni, Nyomozó. – felelte.
Kate
mindkét kezét a szék karfájához kötötték. Az egyiket két helyen is.
-
Fizikailag nem fogjuk kínozni. – folytatta az előző gondolatmentét a maffiózó.
Leguggolt Beckett mellé. – Tudja mi az? ... Sejtettem, hogy nem. ... Az a
legkeményebb drog, amit valaha piacra dobtak. Saját kezem munkáját dicséri, szóval vegye
megtiszteltetésnek. Maga próbálhatja ki először, holnap este pedig már terítjük is.
Pulgatti
kicsit feljebb hajolt. Tíz centiről bámult Kate arcába, majd megszólalt:
-
Az fogja megölni, amitől az anyja oly sokáig próbálta megóvni New York
utcáit. Csak azért halt meg, mert az egyik diákja nem bírta tartani a száját.
Kate
arcán legördült egy könnycsepp. Soha nem érzett ilyen fájdalmat, soha nem
gondolta, hogy így lesz vége. Szinte szorította a mellkasát a tudat, hogy ilyen
gúnyt űznek az anyja halálából.
Egy
nő lépett be az ajtón, az oldalán gépfegyver lógott.
-
A „nővérke” beköti magának ezt a nagyszerű anyagot, Nyomozó. - bökött az infúziós állvány felé.
Pulgatti
ellépett Kate mellől és odaengedte az újonnan érkező nőt:
-
Lassú adagokban kapja, hogy tovább tartson. Míg végül úgyis feladja majd a szíve.
Kate
megfeszítette a kezeit a szék karfáján, de azok meg sem moccantak. Ezt a
legvadabb rémálmaiban sem gondolta volna, és most teljesen egyedül van. Nincs
nyomkövető, sehogy nem találhatják meg, gondolta. Az egyetlen dolog amije van, az
a lenyelt gyógyszerek...
A lenyelt gyógyszerek! Smith! – ugrott be neki hirtelen. Hát ezért adta a két
kapszulát mielőtt elindultak. Ezzel időt adott neki. Ami most talán az életét is megmentheti. „Köszönöm, Smith!” –
gondolta magában Kate és próbálta rendezni a szívverését. Még nincs minden veszve.
