Kate
Beckett nem először ébred Castle lakásának vendégszobájában, hiszen, amikor a
lakása robbant fel, akkor is nála kötött ki. Most a különbség az, hogy az
autója semmisült meg. Viszont pótolhatatlan hiány, hogy Castle nincs vele.
Megigazgatta
szépen a vendégszobában lévő ágyat, és kiment a konyhába. Korán volt – hajnal
fél hét – de Martha már a konyhában ült és a reggeli újságot olvasgatta a
kávéja mellett.
-
Jó reggelt, Martha.
-
Jó reggelt, Drágám. Aludtál te valamit? – kérdezte, miközben Beckett-re
sandított.
-
Nem sokat.
-
Hallottam mi történt tegnap. – Martha bánatosan nézett fel az újságból, majd
belekortyolt a kávéjába. Kate szintén kiszolgálta magát némi koffeinnel.
-
Fogalmam sincs, merre tovább. Hogy mit tegyek, hogy kiben bízzak, vagy
egyáltalán mit mondhatok majd el Castle-nek ebből az egészből. Arról már nem is
beszélve, hogy mit mondjak majd Gates-nek! – fakadt ki Kate.
-
Drágám. Hisz tudod, mit tegyél, csak nem engedsz neki. – Martha kedvesen
elmosolyodott. - Ezt az ügyet nem tudod érzelmek nélkül megoldani. Senki sem
tudná. Így hát, hagyd, hogy ne csak az eszed vezessen!
Kate
lassan végiggondolta a tanácsot.
-
Rick-nek pedig muszáj lesz elmondanod. – mutatott Martha Kate kötésére.
-
Lehet, be sem kellene mennem?
-
És az kinek lenne jó? Ugyan már, Drágám!
-
Nem tudom. Első lépésként beszélek a kapitánnyal. – letette a kávéspoharat.
-
Mit mondasz majd neki?
-
Az igazat.
Kate
határozott lépésekkel elindult az ajtó felé.
-
Vigyázz magadra, Drágám!
-
Azon leszek. Viszlát!
Beckett
nyomozó hezitálás nélkül nyitott be a kapitány irodájába. Szánt szándéka, hogy
mindent elmond felettesének, hátha ezzel kiérdemli a segítségét.
-
Jó reggelt! – köszönt.
-
Magának is, Beckett. – biccentett Gates. – Hogy van?
-
Jól, köszönöm . . . helyezzen vissza szolgálatba. Kérem.
-
Miért tenném? Maga a megtestesült nagybetűs rejtély! – kezdte kissé dühösen. –
Nem szeretem, ha a saját embereim titkolóznak előttem. És nem utolsó sorba,
megsérült.
Kate
nyelt egyet, majd belevágott.
-
Szükségem van a segítségére. – mondta, de meg is bánta, amikor meglátta
felettese arckifejezését.
-
Segítségre? Mégis mihez?
-
Anyám ügyén dolgozom. Vagyis most már Castle ügyén is. Engem szintén azok az
emberek próbáltak megölni. És a három eset egybefonódik, de attól félek, hogy
ez az egész már túlnőtte magát. Ez már nem csak anyámról, Castle-ről és rólam
szól. Tegnap este rárobbantották az autómat két barátomra.
Gates
kapitány hosszasan méregette a nyomozót, végül felkapta a telefont és egy
számot ütött be.
-
Itt van. – Mondta a telefonba.
-
Kap segítséget. – bökött az ajtó felé Gates. Kate összevont szemöldökkel nézett
az ajtó irányába.
Egy
férfi lépett be, akit Beckett nyomozó nem ismert fel, de az arcvonásai nagyon
ismerősek voltak számára. Öltöny volt rajta, ami pont passzolt a komoly
tekintetéhez. Megállt Kate-el szemben és így kezdte:
-
Ön minden bizonnyal, Beckett nyomozó. – A férfi kezet nyújtott Kate-nek, aki
elfogadta azt és biccentett. – A CIA-tól jöttem. Azt hiszem, tudunk egymásnak
segíteni.
-
CIA? Mit keresnek ebben az ügyben a CIA? Maga kicsoda egyáltalán? – háborodott
fel a nyomozó.
-
A nevem Alexander Rodgers. – mutatkozott be stílusosan a férfi. - Most épp a
fiamat keresem. Egyébként az anyja ügyén dolgozom.
Megfagyott a levegő. Kate
teljesen lemerevedett a felismeréstől, hogy Rick apja áll előtte Gates
irodájában. Teljes káosz uralkodott most a fejében...
