A
kapitánysághoz vezető úton Rick telefonált egyet. Gates csak annyit vett le a
beszélgetésből, hogy valakit az őrsre hívott.
-
Kit hívott, Castle? – kérdezte kíváncsian a kapitány.
-
Az egyetlen embert, aki még segíthet.
-
Megtalálja Beckett-et?
-
Ha ő nem, akkor senki. – zárta rövidre Castle.
Mire
megérkeztek Ryan és Esposito nyomozó már nem voltak ott.
-
Ürítsék ki azt az irodát! – adta ki az utasítást Rick két lézengő
egyenruhásnak.
-
Mit akar tenni, Castle?
-
Bízzon bennem, Kapitány.
Gates
tanácstalan arccal nézett az íróra, majd megszólalt.
-
Mást most úgysem tehetek.
Ez
idő alatt Kate már kezdte nagyon rosszul érezni magát. Eddig tartott Smith
segítsége. De ha még csak most kezdi rosszul
érezni magát, akkor valójában milyen állapotban kéne lennie? – gondolta.
Úgy döntött, hogy ha legközelebb bejön hozzá valaki, eljátssza, hogy
eszméletlen és alig él.
Nem
is kellett sokáig várnia. A gépfegyveres nő lépett be az ajtón, mögötte
Pulgatti.
-
Beckett nyomozó. – szólt oda félvállról a férfi.
A
nő odaállt mellé és két ujját a nyakára tette.
- Gyenge a pulzusa. Még kinyiffan mielőtt a főnök beszélt volna vele, maga idióta. – horkant fel.
Kate-nek
szerencsére sikerült a lehető legjobban lelassítania a légzését, ezáltal a
szívverése is lelassult. Viszont teljesen eszméleténél volt.
Pulgatti
magában szitkozódott, hogy elcseszte az adagolást.
-
Oldozd el! – adta ki az utasítást, mire Beckett szíve nagyot dobbant.
Hagyta, hogy kioldozzák, majd erőtlenül a földre csúszott. Még nem. – gondolta a nyomozó. Kettő
ellen nincs esélye, ráadásul az egyiknél gépfegyver van. Majd ha egyedül lesz a férfival.
Castle
pihegve ült a megszokott helyén és dühösen nézte Kate üres székét. Most minden
feszültséget - ami benne volt - rázúdította az apjára, aki Gates irodájából
próbált pár telefont elintézni. Lassan nyolc óra telt el, hogy Beckett-et
elveszítették a szemük elől és mindenki kezdett becsavarodni. Rick pedig úgy
érezte, mintha tonnás súly nyomná a mellkasát. Nem csak a lövés miatt.
Nyílt
a liftajtó és egy ismerős hang ütötte meg az író fülét.
-
A táblákat és a gépeket vigyék az üres irodába! – jött az utasítás az újonnan
érkezőtől.
-
Maga kicsoda? – Gates ellökte magát az asztaltól, aminek eddig támaszkodott.
-
Jordan Shawn, FBI. – biccentett a különleges ügynök.
Castle
fellélegzett, hogy végre megérkezett a legjobb ügynök az FBI-tól, akivel
mellesleg már dolgozott együtt a Nikki Heat nevében gyilkoló pszichopata ügyének kapcsán, és akinek már egyszer megmentették az életét Beckett-tel. Két éve úgy váltak el tőle, hogy ha bármikor segítségre van szükségük akkor
csak hívják. Rick ezt most felhasználta, Shawn ügynök pedig jött, amilyen
gyorsan csak tudott, hiszen kötelességének érezte, hogy segítsen Beckett
megtalálásában. Az ügyet csak nagy vonalakban mesélte el neki Castle, szóval
akadt pár kérdése.
-
Mikor tűnt el? – kérdezte, miközben felváltva mutogatott, hogy mit hová
helyezzen a csapata.
-
Nyolc órája. – vágta rá Gates.
-
Értem. Nincs semmi hír felőlük?
-
Ezek az emberek meg akarják ölni... – kezdte kétségbeesve Rick.
-
Castle! – vágott közbe Shawn. – Ne most omoljon össze! Tudom, mit akarnak, de
ha már megtették volna, akkor annak hangot adnak. Higgyen nekem.
-
Mit fogunk tenni? – kérdezte Gates.
-
Először is. Összeszedtek mindent, ami az üggyel kapcsolatos? – nézett körbe
Shawn ügynök, de legnagyobb meglepetésére, sehol egy akta.
-
Semmink nincs. – szólt Castle.
-
Semmi? – meredt rá válaszul az ügynök.
-
Vagyis van egy alaprajz részletem. – Rick beletúrt a zsebébe. – Azelőtt kaptam
Smith-től, hogy engem meglőttek. Nálam volt, és a kórházban eltették a
személyes holmikkal együtt. De ezzel nem sokat érünk, pár helység csupán.
-
Mutassa!
-
Több száz épület lehet, aminek a részei. – magyarázta Castle.
-
Maguk lehet, nem tudnak mit kezdeni vele, de mi gépre visszük és lefutatunk
rajta a felismerő programot. – Jordan Shawn elvette a papírt. – Avery! Tegye
ezt kivetítőre és futassa le! – utasította.
-
Ezzel megtalálhatjuk? – érdeklődött feszülten Gates.
-
Ha szerencsénk lesz. De kellenek profilok, hogy tudjuk szűkíteni a kört.
-
Ebben segíthetek. – bólintott Castle.
Mindenki
belevetette magát a munkába. Gates hívta rádión Espo-ékat, hogy bármelyik
percben találhatnak valamit, úgyhogy álljanak készenlétben. Castle azt sem tudta
mivel kezdje, de végül belevágott. Minden információt, amit megjegyzett a kutatása során, átadott
Shawn ügynöknek. Adatok futottak végig a hatalmas FBI kivetítőkön.
A
végtelennek tűnő adatsor hirtelen megállt és Avery megfordult a székében.
-
52 találat. Egyezés vagy részleges egyezés hasonló épületekkel New York körzetében. Hogyan
szűkítsük tovább, Shawn ügynök? – kérdezte hadarva.
-
Az túl sok. Milyen típusú épületek ezek?
-
Tizenkét raktár, húsz magánház, egy iskolai épület és legtöbb üzemi ingatlan. –
hangzott a válasz.
-
Jól van, emberek, akkor a profil alapján szűkítjük tovább. Az iskolát és a
magánházakat kihúzhatjuk. Minden más információt kérek a táblára! – Shawn
felemelte a hangát és erre mindenki egy emberként kezdett bele az utasítás
végrehajtásába.
Castle
a fejét kapkodta, aztán már csak a levegőt. Nem érezte jól magát, de tűrte,
mert egy percre sem bírt volna leülni, most, hogy beindult a végső hajsza Kate-ért.
Beckett magához tért. Most tényleg elveszette az eszméletét. Az oldalán feküdt a hideg
padlón. Kifejezetten jól esett neki a hűs fapadló érintése, hiszen
rettentően melege volt. Nem is beszélve arról, hogy így vízszintesben forgott
vele a világ.
Az
egyetlen dolog, ami józanítóan hatott rá az, hogy hangokat hallott a folyosó
felől. Pulgatti hangját és egy másik, markáns férfihangot:
„Már
beállt az izombénulás, nem bírja sokáig!” – mondta.
Nagyon jó, higgyék csak ezt! – gondolta Kate.
„Pontot
teszek az ügy végére, aztán eltakarítjuk ezt a helyet...menjetek,
készüljetek az induláshoz!...”
A
nyomozó visszafeküdt abba a helyzetbe, ahogy otthagyták, rögtön utána ki is
vágódott az ajtó. Hallatszottak a férfi közeledő léptei.
Kate
érezte, hogy egy fegyver csöve nyomódik a nyakához. Csak a szemét nyitotta ki,
ügyelt, nehogy megmozdítsa más testrészét is. Egy idegen arc bámult rá szigorú
tekintettel.
-
Tudja, ki vagyok, Kate? – kérdezte a férfi, akinek erős tájszólása volt. – Nem?
... Akkor valamit nagyon jól csináltam. – A fickó egyetlen határozott
mozdulattal felrántotta Beckett-et a padlóról és fél kézzel meg tudta tartani a
vékony nőt.
-
Így nagyon szánalmas látványt nyújt, nyomozó. Azt hittem, nem adja meg magát
ilyen könnyen. De akkor most jöjjön az a rész, hogy nálam van a fegyver, maga
pedig meghal. – kibiztosította a pisztolyt és Kate mellkasához nyomta. – Csak a
nosztalgia kedvéért.
Kate
Beckett nyomozó meghozta a döntést, ami vagy az életébe kerül, vagy megmenti
azt. A másodperc töredéke alatt cselekedett. Elkapta a férfi fegyvert tartó
kezét és hirtelen maga felé emelte. Az automata pisztoly elsült, de a golyó a plafonba fúródott. Kate a következő mozdulattal vállból kicsavarta a kezét és megszerezte a
fegyvert, amit rögtön a férfi halántékához nyomott. Közben a kicsavart jobb
kezét tartotta, így mozdulatlanná téve őt.
Kate
előrehajolt és lassan, tagoltan kezdte el mondani, hogy jól érthető legyen:
-
Ez az a rész, amikor nálam van a fegyver! Tényleg szánalmas látvány így...ki is maga? Mert sajnos nem ismerem!
-
Nem jut ki innen élve. – zihálta.
-
Ha én itt, most meghalok. Maga is velem jön! – ellökte magától a férfit. -
Gyerünk! – Kate szem magasságba emelte a pisztolyt, folyamatosan a célponton
tartotta és elindultak.
