Storm of Emotions - 11.fejezet

A 11.fejezet Tortilla közreműködésével és - az egész fic az ő - lektorálásával készült.

Köszönöm neki!

________________________________________________________________________

M

ásnap reggel Beckett és Castle egyszerre értek be a kapitányságra. A liftbe beszállva csatlakozott hozzájuk egy idős egyenruhás.

- El kell mondanod neki! – bökte ki Castle, ami már azóta zavarta, hogy odaadta Beckett-nek a papírt.

- Castle ez...

- Gyávaság! – vágott közbe a férfi. – Kate, ezzel nem őt kíméled, hanem saját magadat!

A levegő forrt, és az éppen közöttük, de néhány lépéssel előttük lévő tiszt kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát, és idegességében az egyik lábáról a másikra állt, miközben azt várta, hogy végre kinyíljon az ajtó…

- Castle, ebbe most tényleg ne üsd bele az orrodat! Most ne...

Végre megállt a lift, és a tiszt szinte már menekült, amikor elhagyta azt az első emeleten kiszállva. Tipikusan az a fajta volt, aki fánkkal tömi magát az autóban és mostanra már nehezére esik fellépcsőzni akár egy emeletet is. De valószínűleg átgondolja a lépcsőzés egészségre gyakorolt pozitív mellékhatásait.

A lift közeledett a szintjükhöz, és Beckett automatikusan a liftajtóhoz lépett. Castle továbbra is a lift falának támaszkodott.

- Piszkosul meg fogod bántani, ugye tudod? – mondta Rick a nő hátának. – Csalódni fog, és nem fogja érdekelni, hogy neked így volt könnyebb. Darabokra hullik majd az a kép, amit felépítettél benne. – mondta teljes őszinteséggel, de már több célzás sikerült bele, mint azt szerette volna. Talán azért is ment ennyire könnyen a vallomás, mert nem kellett a nő szemébe néznie.

Kate is érezte a hangsúlyt, és már kezdett elege lenni a semmitmondó célzásokból. „Ha mondanivalója van számomra, akkor mondja” – gondolta dühösen, és rácsapott a lift gombjai alatt virító nagy piros STOP feliratú gombra, és elé állt, hogy még véletlenül se tudja rajta kívül más is újra elindítani.

- Miről beszélsz? – fordult szembe a férfival karba tett kézzel.

Castle meglepődött, legfőképp a nő dacos tekintetét látva.

- Semmiről Kate, az ég egy adta világon semmiről. – itt és most semmi kedve nem volt ehhez a beszélgetéshez. – És ha most megnyomnád azt a gombot – mutatott a lift újra elindításához szükséges gombra – Azt igencsak megköszönném.

- Ahogy akarod – tett eleget Beckett kérésnek – Kérlek – ismételte meg, majd még egy karmozdulatot is tett, mondván „fáradjon ki, kérem” és hátrált egy lépést, miközben Castle előre jött a lift ajtajához.

- Köszönöm – a válaszban legalább annyi gúny rejlett, mint Kate mozdulatában.

- Jellemző – szúrta még oda Beckett, csakhogy övé legyen az utolsó szó – Mindig meghátrálsz…

A férfit elöntötte a pulykaméreg, és most rajta volt a sor, hogy rávágjon a STOP gombra, mire lift ismét huppant egyet, és megállt. „Ezek szerint beszélgetni szeretne?! Helyes… Úgyis elegem van a mellébeszélésből...ebből a macska-egér játszmából...túl sokat nyeltem és néztem el.” – gondolta.

- Úgy hazudsz annak a lánynak, mint nekem! – vágta Kate arcába. – Szemrebbenés nélkül.

Kate nyelt egyet és elborította a hidegverés. Castle sosem beszélt vele így. Annyira ridegnek és határozottnak tűnt, amilyennek eddig elképzelni sem tudta.

- Igen – vett vissza a hangnemből az író. – Tudom, hogy hallottad minden szavam, mikor meglőttek. Szeretlek. Emlékszel, azt mondtam, Szeretlek!

.- Honnan…? – kérdezte Kate inkább csak, hogy időt nyerjen. Kezdte megbánni, hogy ennyire erőltette a mostani beszélgetést.

- Hát tudod, jobban kellene vigyáznod, hogy milyen élettapasztalatokat osztasz meg egy gyanúsítottal. Főleg akkor, ha fogalmad sincs, ki állhat a tükör másik oldalán.

Castle a nő arcát fürkészte, várva, hogy milyen hatást kelt az újbóli színvallással. Kate csak elkapta a tekintetét a férfiról, majd hátralépett a lift falához.

Kate végre megkapta az utolsó puzzle darabkát is, és most már összeállt teljesen a kép. „Szóval ezért változott meg?!” – futott át az agyán, miközben megfelelő indokot keresett arra, hogy miért titkolta mindezt a férfi előtt – „Ezért volt az a sok nő…” Az egyik fele repesett, hogy talán még van remény, a másik viszont rettegett, és éppen ettől a beszélgetéstől…

- Időre volt...

- ...szükséged, tudom! – vágott közbe Castle. – Mert ugye négy év nem volt elég. – váltott át gúnyosba. – Neked azért még kellett idő, nehogy elveszítsd a kontrollt. Mert mi lenne, ha Kate Beckett valamit végre gondolkodás nélkül megtenne? Persze, a hazugságon kívül!

- Castle, hagyd abba! – emelte fel a fejét Kate. – Ez igazságtalan. - A szemébe könnyek gyűltek, de erőt vett magán.

- Még csak most fogok belejönni, figyelj! – jött a válasz a dühös írótól. – Engem boldoggá tett...mit beszélek? Te tettél boldoggá minden egyes nap, amikor bejöttem ide. Hogy elfogadtad a kávét, hogy ugrattál, hogy... – elhallgatott egy percre. – Hogy láttam, az esélyt a közös jövőre. De tudod, mit gondolok, Kate? Gyáva vagy! Félsz attól, amit érzel. És ne mondd nekem, hogy idő kellett. Ez nem kifogás! Csupán azt hiszed, hogy így irányíthatod az eseményeket. Pedig ha jól látom, épp most csúszik ki minden, amid lehetett volna, a kezeid közül.

Kate csak állt megrendülve, nekidőlt a lift falának, majd arra eszmélt, hogy itt nem csak ő a bűnös.

- Ha már a hazugságoknál tartunk! Miért nem mondtad el, hogy tudod? – kérdezte felháborodottan.

- Minek? Alázzam meg magam még ettől is jobban? Mit vársz még tőlem?

- Tudod, azért veled sem egyszerű! – kezdte most már Beckett is egyre dühösebben. – Jópofát kellett vágnom, hogy a nyakamba sóztak, aztán miután feltúrtad anyám ügyét, amihez amúgy nem volt jogod, az arcomba vágtad, hogy szeretsz. Még gyorsan, mielőtt meghalok, hogy azért a te lelkiismereted még tiszta legyen!

- Igazad lehet… Talán találhattam volna jobb időpontot is… – egy levegővételnyi szünet – De ha már itt tartunk! Mondd csak lett volna egyáltalán ilyen alkalom?

Kate erre tényleg nem tudott hirtelen mit mondani. „Tényleg lett volna?”

- Rendben, Castle – vett egy mély levegőt Kate.

Úgy vélte a legjobb védekezés a támadás. Csak azzal nem számolt, hogy ezzel akár minden hidat felégethet maga mögött.

- Én talán gyáva vagyok – folytatta – de te pedig egy önző disznó! Csak magadra gondolsz, és nem számít, kin gázolsz át, akkor is csak mész előre!

- Így gondolod?

- Így! Mi a fenét akarsz még hallani?

- Semmit, csak hogy egyenesen a szemembe mondd, hogy az ég egy adta világon semmit nem érzel irántam.

- Sajnálom, Castle, de én ezt nem csinálom tovább. Engedj oda! – Kate közelebb lépett, megpróbálta kikerülni a férfit, hogy az indítógombhoz jusson.

- Nem! – Rick megfogta Kate vállát, és nem engedte a gombhoz, mire a nyomozó újból hátralépett.

- Rendben, Castle. – Kate felnézett. – Nem érzek irántad semmit. Elindítanád végre azt a rohadt liftet?

Castle erőből rácsapott a gombra, úgy, hogy még Kate is összerezzent.

Az író ökölbe szorított kézzel fordított hátat a nőnek, és várta, hogy végre felérjenek. De egyre csak azon járt az esze, hogy megint alulmaradt. Megint Becketté lett az utolsó szó. „Szóval azt mondod, nem érzel irántam semmit” – csapott ismét a STOP gombra – „Lássuk, igazat mondtál-e”.

- Mi a fene?! – nézett Kate az éppen akkor ismét vele szembe forduló férfira. Az elszánt tekintetet látva önkéntelenül is hátrált egy lépést. Pontosabban hátrált volna, ha nem lett volna már így a lift falán.

Castle a bal kezét a lift falának támasztotta, és olyan közel hajolt Kate-hez, hogy az arcukat csak néhány centi választotta el.

Kate a férfi közelségére azonnal reagált. Gyorsabban szedte a levegőt, a pulzusa az egekbe szökött. Próbálta elrejteni az érzéseit, de nem sok sikerrel járt. Ehelyett csak lesütötte a szemét, és megpróbált kioldalazni. Ezzel viszont csak azt érte el, hogy a férfi még közelebb húzódott, és most már esélye sem volt, hogy elmeneküljön.

Castle a helyzet minden egyes percét próbálta kiélvezni, ami kissé nehezen ment, mert közben tudta, hogy ezzel a saját szívét is tövestől fogja kitépni.

- Sajnálom – súgta érzéki hangon, miközben lágyan felemelte a nő fejét, hogy a szemébe tudjon nézni – Igazad van, el kellett volna mondanom, hogy hallottam a vallomásod a kihallgató szobában – lassan kisimított egy hajszálat a nő arcából – Tudom, hibáztam... – hajolt még közelebb, és most már csak egy hajszál választotta el az arcukat.

Kate a férfi szemébe nézett. Bármennyire is dühös volt rá, egy dolgot nem tagadhatott le. Még pedig azt, hogy szereti őt. Önkéntelenül is megnyalta az ajkait, majd ösztönösen közelebb hajolt az íróhoz, érezvén, hogy a férfi meg akarja csókolni…

Castle csak erre várt. Amint látta, hogy a nő önként csókolná meg, hátrált egy lépést.

- A francokat nem érzel irántam semmit. – vágta a nő szemébe az igazságot, majd ismét megnyomta a liftet elindító gombot.

Beckett szóhoz sem jutott a döbbenettől, csak tátogott, mint egy partra vetett hal. Soha nem hitte volna, hogy Castle képes lenne vele így játszadozni.

A lift kinyílt, mire a férfi gyors léptekkel – hátra sem nézve – mindenkit félrelökve, hagyta el a „börtönüket”, és ahelyett, hogy Ryan-hez ment volna, a lépcső felé vette az irányt.

Kate leforrázva állt a liftben, és még csak észre sem vette, hogy emberek veszik körül, és újra becsukódik a lift két szárnya…

12.fejezet ~ 03/01

Storm of Emotions - 10.fejezet

M

indenki visszaért a kapitányságra, kivéve Castle-t. Ő egy találkára hivatkozva taxit fogott a csarnok előtt és elment.

Espo lassú mozgással közelített az asztala felé majd beledőlt a székébe és még mindig a térdét masszírozta. Kevin a bordáit fájlalta. Olyan látványosan szenvedtek, hogy Kate csak megrázta fejét.

- Ugyan már, fiúk! – ült le könnyedén Beckett. Ő nem játszotta a hattyú halálát, pedig elég nagyot esett Castle-el együtt. – Ennyire nem lehettek rosszul...

- A nagyanyám fittebb náluk! – Liz leült Rick helyére.

- Hahaha – erőltetett magára bárgyú vigyort Javi, majd ahogy hátradőlt sóhajtott egy hatalmasat.

- Ha a hátad fáj, szólhatok Holly-nak. Mesterien rendbe rak öt perc alatt.

Esposito nyelt egyet, nem nagyon füllött a foga a kiscsajhoz, inkább úgy tett, mintha fontos olvasnivalója lenne a távolléte alatt az asztalára rakott mappából. Kate csak mosolyogva figyelte a jelenetet.

- Szóval Holly a legjobb barátod vagy ilyesmi? – érdeklődött Beckett.

- Valahogy úgy. – bólintott mosolyogva a lány. – Néha igazából olyan, mintha a húgom lenne, néha pedig mintha a nővérem.

Kate elkomolyodott és elkapta a tekintetét a lányról. Azt kívánta, hogy bárcsak vele kapcsolatban is így érezne.

- Hé, Beckett! – szakította félbe őket Espo. – Azt hiszem, van gyanúsítottunk! – a férfi odament és egy mappát nyújtott át.

- Az özvegynek szeretője volt?

- Még van is! – Javi felrakta a férfi képét a fehér táblára. – A tanári kar szerint nem egyszer balhéztak emiatt az iskolában, és a híváslistán szerepel a kimenő hívások között.

- Persze, hogy szerepelt. – vágott közbe most Liz. Felismerte a táblára feltett férfi képét. – Ő a tesi tanár a suliban. Mr. Keith.

- Tehát jó fizikumú és volt indítéka. – bólintott Kate.

Castle lépett ki a liftből és gyors léptekkel közelített az összegyűlt csapat felé. Kate meglepve nézett az íróra. „Csak nem lehetett olyan fontos találkozó, ha itt van...még a történtek ellenére is.” Liz csak intett a férfinek.

- Hé, Castle! Mit keresel itt? – köszöntette kedvesen Espo.

- Csak itt hagytam a sálam. – Castle a széke felé hajolt és Liz háta mögül, a szék támlájáról húzta le a sálját. - Tudom, hogy személyem hiányát megérzi a nyomozás... – poénkodott, hiszen tudta, hogy ha valaki, hát Espo vevő lesz rá.

- Nem igazán, Tesó! – vigyorodott el Javi.

Rick végignézett a táblán és észrevette a lehetséges új gyanúsítottat.

- Látom, új nyom van. Mi az indíték? – fordult Kate felé.

Kate átnyújtotta a mappát, a testnevelés tanár anyagával.

- Mrs. Emerson csalta a férjét, ami a mellékelt ábra szerint nyílt titok volt, csak nekünk felejtette el megemlíteni. – magyarázta Beckett és felállt. – A pasas egy iskolai tanár. Szerepel Emerson híváslistájában, és többször hallották összeszólalkozni őket a tanáriban.

- Potenciális gyanúsított. – biccentett Castle.

- Nálam tuti gyanúsabb... – jegyezte meg Liz.

- Richard! – szólalt meg egy – a lift felől érkező – bunda kabátos nő.

- Ez ki?! – vetette fel a kérdést kissé közönségesen Liz, majd egy sokatmondó pillantással végignézett a közeledő nőn.

- Azt mondtad, csak felszaladsz és jössz is. – a nő megállt a csapattal szemben. Kezében Prada táska volt és sütött róla, hogy egy gazdag liba. A parfümjének illatát pedig valószínűleg mindenki érezte a kapitányságon. – Még haza is kell érnem!

Kate értetlenül nézte a jelenetet, majd lesütött szemmel vette tudomásul, hogy tévedett. Castle nem miatta jött vissza, csak a sálja nélkül nem mutatna elég divatosan a Márkás Lady mellett.

- Jobb, ha mész, Castle. – vetette oda tárgyilagosan a férfinek, aki erre csak hosszan fürkészni kezdte Beckett arcát, hátha kiolvashat belőle valamit, de nem járt sikerrel.

- Máris megyek. – pillantott a várakozó nőre, és a nyakába tekerte a sálját. – Akkor holnap! – biccentett a csapat felé. Mikor már a liftben állt, még egyszer, messziről ránézett Kate-re. A nő háttal ült és nem fordult meg, de valaki mással összetalálkozott a tekintete. Lizével.

- Nektek nem volt ismerős ez a nő? – bicegett oda a többiekhez Ryan.

Espo elcsodálkozott a kérdés hallatán, Kate és Liz egyszerre fújt egyet és a nyomozó a kelleténél erősebben vágta le magát a székébe.

- Annyira ismerős... – gondolkodott Kevin és egyszerre beugrott neki, hogy honnan olyan ismerős a nő. – Tudom! A Pletykahíradóban volt róla szó! – a férfit teljesen felvillanyozta, hogy eszébe jutott ez az apróság.

- Tesó! – Javi furcsán nézett társára. – „Pletykahíradó?!”

- Jenny imádja. Lefekvés előtt mindig megnézi... – magyarázta Ryan, de már kissé zavarban érezte magát, hogy ennyi szem szegeződik rá, így halkabban folytatta. - ...tudjátok, én meg ott fekszem mellette...szóval értitek... – hebegett. - ...muszáj.

- Nincs ezen mit csodálkozni. – terelte el a témát Beckett. – Csinos, gazdag és pletykálnak róla. Pont illik Castle-höz.

- Gazdagnak épp nem mondanám. – húzta el a száját Ryan.

- Úgy látszik, még nem néztél elég Pletykahíradót, Haver! – Espo a műsor nevét külön kihangsúlyozta, ezzel is húzta társa agyát. – A nőről lerítt, hogy a felső tízezer tagja. Castle tud élni...

- Nem-nem. – vágott közbe Kevin. – Komolyan! Arról beszéltek, hogy a nő családjának cége teljesen tönkre ment és a vagyon nagy része már az interneten kering, különböző árveréseken.

- Ezek szerint még maradt egy kis mellékes. – vonta meg a vállát Esposito és visszament az asztalához.

Beckett gondolatai a hallottak körül keringtek. „Most ment tönkre a nő? Akkor mi van, ha csak Castle pénzére hajt? Sőt, csak a pénzére hajthat!” – morfondírozott magában és már elhatározta a következő lépést.

- Hé, Espo! – kiáltott oda a férfinek. – Hozzátok be a tornatanárt, addig utána nézek pár dolognak.

- Rendben. – jött rögtön a válasz és a két férfi már el is indult Mr.Keith-ért.

Beckett a gépén kezdett keresgélni. Először a Pletykahíradó honlapjára ment fel, hogy megtudjon egy bizonyos nevet. „Helen Moller. Megvagy!” – majd a nevet beütötte az összes általa elérhető adatbázisba.

- Tudod, Kate! Rájöttem valamire! – Liz felkönyökölt a nyomozó asztalára.

Kate hirtelen felkapta a fejét.

- Mire?

- Hát...azon kívül, hogy egymásba vagytok zúgva Castle-el... – mosolyodott el huncutul a lány. – Egész megtetszett ez a nyomozósdi!

- Tessék?! – kérdezte félig megdöbbenve, félig dacosan. Megdöbbent, mert a számítógép sorra dobta ki a találatokat a nőről és egyik baljóslóbb volt, mint a másik. Az a kevés dac, ami pedig belesikerült ebbe az egy szóba, Liznek szólt, hiszen Kate a legkevésbé sem akarná, hogy húga esetleg rendőrnek álljon. A lány összeráncolta a homlokát, de inkább úgy döntött, hogy nem firtatja a dolgot. Kissé felemelkedett a székről, hogy rálásson a monitorra és arra, mit talált Beckett.

- Fúú, nem semmi! – kerekedett el a szeme az olvasottakon.

- Hé – szólt rá Kate. – Neked nincs esetleg valami tanulni valód? – kérdezte. Közben egy papírt tépett le az asztalon lévő jegyzettömjéből és egy címet írt fel rá.

- Ez érdekesebb a fizikánál! – vigyorodott el gonoszan Liz. – Mehetek veled?

- Nem. – zárta rövidre Kate, de ő is eleresztett egy apró mosolyt. – Azt sem tudod, hová megyek.

- Nem, mi?

Beckett felállt és magára kapta a kabátját.

- Gyere. – adta meg magát látszólag.

- Ez az! Egyéni akció! – ugrott fel Liz.

- Kiteszlek a kollégiumnál, ahol járőrök figyelnek majd. Te pedig leülsz földrajzot tanulni.

- Fizikát... – motyogta morcosan a lány, beletörődve abba, hogy ő nem vesz részt az egyéni akcióban.

11.fejezet ~ 02/28

Storm of Emotions - 9.fejezet

A

korong jeget ért és Kevin felordított, úgy, hogy belezengett a csarnok. Az ellenfél játékosait úgy megdöbbentette a jelenet, hogy Liz teljesen kiesett a koncentrálásból, így a férfi könnyen megszerezte a labdát.

- Ez az, Haver! Vigyed, megyek! – kiáltozott Espo és elindult.

- Mi a...? – fordult körbe Liz.

Kevin meglehetősen lassú tempóban közelített az üres kapu irányába, látta, hogy Melanie közelít felé, úgy döntött inkább ellövi a korongot. Így is tett. Ahogy csak bírta, megküldte a kapu felé. Mindenki mintha lassított felvételen nézték volna a jelenetet. Melanie előre nyújtotta az ütőjét, de elvétette és a korong az ütő és a korija között továbbhaladt. Ryan arca felcsillant, de ekkor egy második ütő csapódott le a korong előtt. Kate ért oda időben és megállította. Holly ugrott fel a kispadról.

- Háhh! – kiáltott. – Ez a beszéd, Kisanyám!

- Mintha két Liz lenne a pályán... – jegyezte meg Paulie a másik kapuban. Castle nem állt elég messze ahhoz, hogy ne hallja meg. Nem tudott mást, csak egyetérteni a lánnyal.

A félidő további tíz perce sem hozott nagy meglepetéseket. Holly visszaállása után a lány még két gólt szerzett a csapatnak, és ugyancsak két gólpasszt adott Liznek is, aki az egyiket továbbította Kate-nek, de az nem ment be. A fiúk nagyon szenvedtek. Esposito hangos szócsatákat vívott Holly-val, és nem megtörtént szabálytalanságokat olvastak egymás fejére. Liz trükköket tanított Beckett-nek és bátorította, hogy egyszer bemegy majd az ő lövése is. Ekkor szólalt meg a hangos füttyszó, ami a félidő végét jelezte. Mindenki elindult lefelé a pályáról. A srácok a sebeiket mentek nyalogatni, a csajok pedig csak némi pihenésre vágytak.

- Beth! – szólt a szintén kijárat felé induló lány után Beckett.

- Tessék? – pördült meg Liz.

- Esetleg megtanítanád azt az emelt ütést? – kérdezte. – Figyeltem, hogyan ütsz kapura.

- Persze. Ha szeretnéd...

- Milyen a gólszerzési arányod? 80-85%? – kíváncsiskodott Kate.

- 93%

Kate nem válaszolt csak elmosolyodott.

- Hé, Amy! Dobjál már be még egy korongot! – kiáltott ki a lány kint álló társának.

Castle ekkor figyelt fel a pályán maradt két nőre. Sóhajtott egy nagyot és megcsóválta a fejét, majd újabb veszekedésre lett figyelmes. Már megint Espo és Holly.

- Nem beszéltük meg mit kap a nyertes! – dobta fel a „labdát” Holly.

- Semmit. – vágta rá Javi. – Magában örül a győzelmének!

- Persze. Csak, mert tudjátok, hogy veszítettek! – kontrázott a lány. – Lúzerek!

- Mi az, hogy...? – háborodott fel a nyomozó, de Castle egyből elhallgatatta.

- Mit szeretnétek?

- Ez a beszéd! – bátorodott fel még az előbbinél is jobban Holly.

- Vigyetek el minket lőni! – vetette fel az extrém ötletet Paulie.

- Na-na-na...

- Még megfordíthatjuk az állást, Tesó! – ütötte vállba Espo Rick-et, mire mindenki felnevetett.

Közben a pályán folyt az oktatás Kate részére. Liz jó párszor megmutatta neki, hogyan is üsse a labdát, úgy, hogy kissé elemelkedjen a jégről, így adva nehezebb feladatot a kapusnak.

- Menni fog?

- Azt hiszem. – bizonytalankodott Beckett.

- Akkor beállok a kapuba. – Liz így is tett. – Ne felejtsd el, hogy csak egyszer nézz fel, amikor még elég távol vagy tőlem. Aztán már ne, mert tudni fogom, hogy hová lövöd! Gyerünk!

Kate oda csúszkált a pálya felezővonalához, hogy onnan vegyen kellő lendületet az ütéshez. Addigra már mindenki rá figyelt a kispadokról.

- Hajrá! – bíztatta Liz. – Ahogy én csináltam! – és felvette a kapus védőpozícióját.

Beckett oldalra nézett Castle-re és csak bólintott egyet. Maga elé vette a korongot és lökött rajta egy kicsit, majd nekilódult. Úgy tett, ahogy a húga magyarázta neki, felnézett, majd vissza a korongra és a kapu elé érve lőtt.

Liz körbenézett maga körül és háta mögül vette ki a korongot a hálóból. A kispadról újabb füttyzápor következett, mire Kate csak hallgatott. Liz komoly arcát látva nem mert semmit mondani. A lány felállt és kezében a fekete tárggyal megállt a nyomozó előtt. Átnyújtotta a korongot Kate-nek.

- Gratulálok, Kate Beckett! – vigyorodott el. – Ez überkirály volt! Ezt tartsd meg, emlékbe!

Beckett elvette a korongot és már nyoma sem volt az előbbi komolyságnak.

- Második félidő, emberek! – csapta össze a tenyerét Amy. A két szélső cserélt a következő félidőre. Liz most kint maradt egyelőre, hogy másnak is lehetőséget adjon.

Esposito magához intette két társát. Kevin és Castle, úgy festettek, mint akiknek porba tiporták a büszkeségét. Ha rajtuk múlik, rég bedobják a fehér törölközőt, de most csak odacsúsztak Javi-hoz.

- Castle! Te jobbról kerülöd meg a védelmet. – mondta lelkesen. - Kevin, te balról! Én megyek középről...vettétek? Ha bárki szembe kerül veletek, lökjétek félre!

- Te meg vagy húzatva! – háborodott fel Rick. – Nem figyeltél eddig? Simán lepattanok bármelyikőjükről. Örülök, hogy eddig nem tört el semmim!

- Ne majrézz, csak csináld, amit mondtam! – Espo tántoríthatatlan volt.

A csajok is újból összedugták a fejüket. Most Holly beszélt.

- No para. Nincs Liz, de itt van nekünk a nővére. – kacsintott Kate-re, aki erre halálra várt arcot vágott. – Nyugi, csak hülyültem! – rázta meg Holly a nyomozó vállát. – Innen sima út a győzelem. – felegyenesedett. – Fejezzük be, amit elkezdtünk!

Most a kispadon Liz kezelte a zenét. Elindította A The Chemical Romance – Nanana című számát, majd a pályára rohant, hogy bedobja a korongot. Újból Kate és Castle állt egymással szemben.

- Hajrá! – vigyorgott rá Kate-re és a korong elengedése után kihátrált. Pár pillanatra rá megtorpant. A korong pattogott néhányat majd megállt a jégen.

- Mi lesz már? – kiáltott előre a kapuból Paulie.

- Ne csináld ezt tovább, Kate! – szólalt meg halkan Castle.

- Mit ne csináljak, Castle?

- Ne játssz érzésekkel!

- Megmondtam, hogy... – Kate teljes erővel elütötte a korongot. ...ne szólj bele!

Castle bepipult és rögtön a nő után fordult, aki megpróbálta őt kikerülni, de a férfi az ütővel a korong után nyúlt és visszaszerezte azt. Kate majdnem keresztül esett az elé rakott ütőn, de időben letette a kezét. Castle lepasszolta Esposito-nak, aki a terv szerint középről indult meg, Kevin szépen lassan jött fel a baloldalról, Rick pedig a másik szélre húzódott ki. Nagyon úgy állt a helyzet, hogy mivel Ryan elég lassú, így Espo visszapasszol majd Castle-nek ezért Melanie az író elé vágott, aki viszont hiába vette ezt időben észre, nem lassított csak megpróbálta kikerülni a lányt. Nem sikerült teljesen, így egy elég kemény ütközéssel elsodorta őt. Ezt kegyetlenül kihasználva, Esposito belőtte a korongot a hálóba.

- Te jó ég! Castle, elment a józan eszed? – szólalt meg Kate, látva, hogy a védő lány elterült a hasán.

- Hát de... – makogott az író. - ...ők is...

- Annyira gyerekes vagy! – lassan mindenki közelebb ért Melanie-hoz, aki két kézzel eltolta magát a jégtől és vért köpött ki.

- Mit tettem... – Rick teljesen lefehéredett. Elindult, hogy segítsen a lánynak, de Kate félrelökte.

- Inkább hagyd, csak több kárt csinálsz! – döngölte még jobban a porba. – Jól vagy? – ragadta karon a lányt.

Melanie mosolyogva felállt, de a szája láthatóan kicsattant.

- Semmiség. – nyögte.

- Ha egyet bántasz, mindet bántod! – játszotta kicsit túl Holly és közben Liz is leért a kispadról. - Hétvégén meccsünk lesz, Ember! – Holly fenyegetően meglökte Castle-t.

- Állj le, Holly! – lépett közbe a csapatkapitány. – A meccsnek vége! Menjünk öltözni.

Kate még lőtt egy szúrós pillantást Castle felé, majd segített a Melanie-nak lemenni a pályáról.

- Ha bárkinek elmeritek mondani, hogy pár csaj így lenyomott... – mondta fenyegetően Javi, miután feloszlott a Melanie körül összegyűlt csoport. - ...megöllek titeket! – masszírozta fájó térdeit.

- Még ma este kirakom facebook-ra! – súgta oda Kevin az írónak, de Castle most nem tudta értékelni a poént. Teljesen máshol járt az esze...vagyis teljesen más valakin.

10.fejezet ~ 02/27

Storm of Emotions - 8.fejezet

B

eckett, Liz és a fiúk délelőtt tíz óra ötvenkor léptek be a csarnokba. A lépcsők tetején álltak meg amikor megpillantották a kispadnál már készülődő lányokat. Espo elégedetten vigyorodott el, amikor végignézett rajtuk. „Csupa gimis kislány...piskóta lesz!” – gondolta.

- Gyertek, bemutatom őket! – mondta Liz és elindult. Rögtön követte őt Kate.

Odalent már jó páran a korcsolyát húzták felfelé, mire leértek. Liz beállt melléjük középre.

- Szóval, ő Holly. Velem együtt, ő is center. – veregette vállon a lányt. - Kate, te már találkoztál vele.

Holly egyenként végignézett az előtte álló ellenfeleken, majd hátrafordult a többiekhez.

- Azt hittem edzeni fogunk... – mondta gúnyosan, mire a csapat egyöntetűen felnevetett.

Javi és Kevin egymásra hunyorogtak.

- A két szélsőnk Brooke és Amy. – A két lány annyira hasonlított egymásra, hogy akár testvérek is lehetnének. Mindketten biccentettek. – Melanie a mi gyöngyszemünk! Ő sepreget a kapu előtt. – Liz „sepreget” szó alatt a kapu előtti tér védelmét értette. – Az ő cseréik: Susan, Amber és Rory. – a három lányból kettő intett Beckett-éknek, a harmadik lány – Rory – pedig a korcsolyáját kötötte be éppen. - Kapus pedig csak egy van jelen, szóval végül de nem utolsó sorban, Paulie. – a lány komoly arccal rájuk nézett majd hirtelen összecsapta az állkapcsát, mire Castle összerezzent.

- Csajok! – fordult meg Liz, mire minden lány abbahagyta, amit éppen csinált és felállt.

Kate elmosolyodott. „Tisztelik!”- nyűgözte le a reakció. – „Ez azért nem semmi.”

- Bemutatnám a csapatot, akik az edző gyilkosa után nyomoznak, azért jöttek, hogy megismerjenek minket. Kate, aki ma a mi csapatunkat erősíti, szóval őt nem szadizni. – mosolygott a nyomozóra Liz. – A fiúk pedig, Esposito és Ryan nyomozók. És persze Richard Castle. – a névre páran összesúgtak a lányok közül. – Igen, az író Richard Castle. – Liz most Rick mellé lépett, és közelebb hajolt hozzá. – Edzés után lehetséges lenne, hogy készítsünk pár képet? Tudod...azért még mi is olvasunk...

- Persze. – bólintott örömmel az író.

- Korik és felszerelés a másik kispadon, fiúk. – irányította át őket Liz. A fiúk öltözőjében mindig van elfekvőben pár felesleges holmi, azokat kérték kölcsön a gondnoktól. – Kate, neked itt az én váltásmotyóm.

- Köszönöm. – csillant fel Beckett szeme.

Tíz perc múlva az Eagels csapata már a pályán állt és csak a fiúkra vártak. Holly a kaput támasztotta, Brooke és Amy egymást masszírozták. Kate a koronggal játszott úgy, hogy ide-oda ütögette az ütővel. Liz odacsusszant hozzá.

- Nem először fogsz ütőt a kezedben, igaz?

- Nem. – rázta meg a fejét a nyomozó. – Apámmal voltunk párszor a jégen, de az már elég rég volt.

A nyomozó végignézett az előtte álló húgán és most már jogos büszkeség öntötte el. A lányon piros-fehér kilences mez volt, igaz a nadrág nem a hivatalos öltözet része volt, csak egy vízálló, piros Nike melegítő, de attól még igencsak tiszteletet parancsoló volt a megjelenése.

- ...és még a nőkre mondják, hogy sokat készülődnek... – nyögött fel Holly. – Száz évet öregszem, mire elkezdjük. – kiáltott fel, hogy hallhassák a kispadon készülődők is.

- Megyünk már. – tipegett be Castle kissé bizonytalanul a pályára. Rajta egy Eagles mez volt, de a zakóját levette alóla, a fején pedig egy sasos védősisak díszelgett. Őt követte Espo, akinek a mellékelt ábra szerint nem volt szüksége felszerelésre és látszólag jól boldogult a korikkal is. Majd utolsóként Kevin, aki pedig kihasználta a biztosított felszerelést, így térd- és könyökvédőkkel lépett pályára, a fejére pedig szintén sas emblémával ellátott sisakot húzott.

Liz és Paulie odasiklott a kissé zilált fiúcsapathoz.

- Az eredeti szabályok szerint háromszor húsz perc lenne a játékidő, de tekintettel a nem profikra, lerövidítjük kétszer negyed órára. És, hogy egyenlő esélyekkel induljunk, P. beáll hozzátok, nekünk pedig nem lesz kapusunk. – vázolta a helyzetet Liz.

- Hűha...rendben. – nyugtázta Castle.

A két lány visszament a többiekhez, mire Espo hátat fordított a csajoknak és a két csapattársa vállára tette a kezét.

- Kapus nélkül is vertük volna őket, de így...sima ügy lesz! – vállon csapta Castle-t, aki egy halk „Áuuh”-t hallatott. – Férfiak vagyunk! – folytatta Javi. - Mutassuk meg nekik, hogy ki az úr a háznál!

A lányok átkarolták egymás vállát és a kör közepe felé összedugták a fejüket. Valaki hiányzott. Liz kihúzta magát.

- Kate! – intett a kétlépésnyire álló nyomozónak. – Gyere már, mire vársz?!

Beckett lelkesen állt be a körbe és átkarolta, egyik oldalról Holly-t, a másikról pedig húgát.

- Ezek azt, hiszik, hogy lekvárok vagyunk, amit a reggeli vajas kenyerükre kenhetnek... – kezdte a csapatkapitány. - ...használjuk ezt ki, és verjük péppé őket!

Liz állt előre, mellette Holly, két oldalt pedig Kate és Brooke. A kapu előtti teret pedig Melanie védi, de nem állhat be teljesen a kapuba. A fiúknál Espo és Castle állt előre és Kevin véd Paulie előtt. Amy becsúszkált középre és elővett egy új korongot. Bedobás után ő lesz a vonalbíró. Espo és Liz szemtől szembe álltak egymással és egymásnak párhuzamosan tartották az ütőiket, készen arra, hogyha a korong jeget ér, elüssék.

- Mehet. – bólintott Liz, és Esposito szemébe nézett. Amy kinyújtotta a kezét, pont az ütők fölé, megfordult egy pillanatra és biccentett a kint ülő cserejátékosoknak, mire Rory egy apró – zenelejátszó – készülék babrált, ami két hangfalhoz volt csatlakoztatva. A lány mosolyogva felnézett, felcsendült Example – Last Ones Standing című száma és ugyanebben a pillanatban Amy elengedte a korongot.

Espo ütötte el először, Liz pedig elmosolyodott. A férfi kilőtt, mint a puskagolyó, Castle próbálta tartani a lépést, de lemaradt így Javi oldalra szorult a védelem miatt. Büszke volt magára, hogy megszerezte az előnyt, és éppen hátranézett, hogy lepasszolja Castle-nek, amikor oldalról megérkezett Holly és felkente őt a pályát körülvevő plexire. Castle a szája elé kapta a kezét, Kate pedig összeszorított fogakkal nézte a jelenetet.

- Na most ki az apuci, Öreg? – kiáltott vissza Esponak Holly.

- Én mondtam...a légynek sem tud ártani... – nevette el magát Liz, majd a pályán lévő lányok egyszerre iramodtak meg, elől a korongot vezető Holly-val.

Kevin még azelőtt összeesett, hogy bárki elérte volna, amit Paulie csak egy szemforgatással nyugtázott. „Nagy segítség.” – gondolta a lány, és letérdelt a korongot várva. Holly az utolsó pillanatban lepasszolta Liz-nek, aki kegyetlen erővel, kissé megemelve a korongot bevágta azt a kapuba.

- Te jó ég... – maradt tátva Rick szája.

- Csúnya véget értek, Kisapám! – jegyezte meg Holly, mikor elhúzott az író előtt.

Esposito végre talpon volt, és dühös tekintettel csúszott Castle mellé.

- Nagy segítség vagy, Tesó! – mondta gúnyosan. – Szedjük már össze magunkat!

Kevin is felkecmergett végre a jégről és sajnálkozva nézett a fejét rázó társára. Eközben a másik térfélen Kate és Liz lepacsizott egymással.

- Kate, most te mész előre, én fedezlek! – jelentette ki Liz.

- Hogy én?! – döbbent meg a nyomozó. – Nem hiszem, hogy... – kezdte volna a mentegetőzést, aztán Holly gyilkos tekintetével találta szembe magát. – Oké, legyen.

Kate beállt középre és most David Guetta és Sia száma jött, a Titanium. Castle ment kezdeni a másik csapattól, Amy pedig megállt felettük. A korong újra lepattant és most Kate ütötte el egyenesen Liz ütőjébe, majd Castle-t vállal félrelökve indult el előre. Kevin már a kezdés pillanatában elkezdett oldalazni a pálya széle felé, de Espo meglátta ezt.

- Ne merd, Tesó! Állítsd meg! – mutatott Lizre, majd ő maga Kate irányába indult. Viszont ezt meg Holly szúrta ki és felzárkózott Beckett mellé.

- Lődd rá, Kate! – kiáltotta a nyomozónak mikor beérte.

Egyszerre több dolog is történt. Liz – aki eddig Beckett-re figyelt – nem tudott kitérni az utolsó pillanatban elé vágó Ryan nyomozó elől, így csúnyán összeütköztek és elterültek mindketten. Holly az ütőjét előre nyújtva kigáncsolta Esposito-t. Castle már a félpályánál Kate után iramodott, de nem érte utol, viszont megállni sem tudott, miután a nyomozó kapura lőtt, egyenesen beleszáguldott és magával rántotta. Az egész pálya egy háborús övezethez hasonlított, mire a cserék a kispadon füttyviharban törtek ki.

- Sanders! Le a pályáról! Szabálytalanságért 5 perc a padon! – ordította Amy. – Mindenki más túlélte?

- Nem. – nyögte halkan Kevin, aki meg sem bírt mozdulni.

- Ez eszméletlen volt! – ugrott fel mellőle Liz és szemmel Beckett-et kereste.

Castle a kapu mellett feküdt elnyúlva félig rajta pedig Kate, aki éppen fel próbált állni.

- Ne haragudj, nem tudtam megállni. – szabadkozott fájdalmas hangon az író.

- Mármint mit, Castle? – csúnyított rá Kate. – Megállni nem tudtál, vagy feltétlen késztetést éreztél, hogy belém vágódj?

- Tyúúúh, öregem. Ezt megkaptad! – vigyorodott el mellettük Paulie, aki a korongot tartotta a kezében. – Majd legközelebb! – dobta oda Kate-nek, miután a nő felállt.

- Hé Kate! – ragadta vállon Liz. – Ez azért nem volt semmi! Egész gyors vagy és a korongvezetésed...abba hiba nem volt! – lelkesedett a lány.

- De nem lett gól. – húzta el a száját Beckett.

- Kit érdekel?! Majd legközelebb! Azért meglepődtem volna, ha egyből gólt lősz egy állami bajnok kapusnak... – nevetett, és így vállt vállnak vetve indultak vissza a saját térdelükre. – Tudod, az a titka, hogyha felnézel P. kiolvassa belőle, hogy hová lövöd. Legközelebb ne nézz fel, csak érzésre! Bamm. – illusztrálta Liz az ütőjével. – Oké?

- Rendben. – bólintott lelkesen Beckett.

Castle feszülten foglalta el újra a helyét és rosszallóan nézte végig az előbbi jelenetet. „Mennyivel jobb lenne, ha tudná az igazat...így csak színjáték az egész...akárcsak velem!” – bosszankodott magában.

- Mivel Holly kilőtte magát... – jelentette ki Liz. – Kezdek én újra. – foglalta el a kezdő helyet. Kevin állt meg vele szemben, akit Javi alig bírt a vonalhoz tuszkolni.

Liz oldalra tekintett Kate-re, aki bólintott, jelezve ezzel, hogy fedezi, kezdhetik. Amy harmadszor is feltartotta a korongot. Liz ahogy végignézett a bizonytalanul álló Ryan-en, elnevette magát.

- Nem harapok! ...nagyot!

9.fejezet ~ 02/26

Storm of Emotions - 7.fejezet

A

két nő a kapitányság előtt szállt ki az autóból. Liz-nek fel sem tűnt, hogy Kate egész úton az iskoláról kérdezgette. Beckett viszont annál jobban örült az olyan elejtett kis információmorzsáknak, mint „...az irodalom egész elviselhető...” vagy „a matek tanárt nem is ismerem...nem járok be órára!”

- Eszméletlen jól néz ki ez a kocsi! – fordult vissza Liz a bejáratból.

- És még nem is láttad a rendőrségi villogókkal... – Kate maga elé engedte a lányt.

- Látnom kell! – vágta rá. – Megmutatod, ugye?

Kate-et teljesen felvillanyozta a húga könnyed személyisége és lazasága.

- Majd megmutatom.

Odafent már mindenki bent volt és dolgozott. Esposito és Ryan az asztaluknál vallomásokat egyeztettek, de a lift felől érkezőkre rögtön felfigyeltek. Liz lépett ki először.

- Gyűlölöm a lifteket! – slisszant ki gyorsan.

„Na, ezt is tudom.” – nyugtázta az újabb információt Kate, amikor hirtelen Castle vádló tekintetével találta szembe magát. Az író éppen a pihenőből jött ki egy bögre forró kávéval. Amikor meglátta a két nőt, leengedte a poharat és odalépett a nyomozóhoz.

Liz tétován megállt és hátranézett.

- Menj csak. – bólintott Kate.

- Ez nem lehet igaz, Beckett! Mi a fészkes fenét művelsz? – kérte számon az író.

- Megfenyegették, Castle! – súgta halkan a nő. – Mit kéne tennem?

- Áh, nem is tudom...mondjuk, megmondhatnád az igazat!

- Meg fogom mondani. De nem most! – és faképnél hagyta a férfit.

- Persze. – fűzte hozzá Castle, de már csak magának.

Liz éppen a Beckett asztalán lévő elefántokat nézegette és végighúzta rajtuk a mutatóujját. Tanácstalanul állt meg, majd rátámaszkodott az asztal melletti székre, a nyomozó ekkor érte be.

- Beckett nyomozó! – Gates rontott ki az irodájából. – Jó, hogy befáradt. Örömmel látom, hogy magának is elkezdődött a munkaideje! – vetette oda ironikusan.

- Asszonyom, új fejlemény történt az ügyben. – mondta Kate, és most már Liz is megfordult Gates felé.

- Ááá, szóval maga Gates Kapitány! – bólintott elismerően a lány. Kate-nek eszébe jutott, hogy megemlítette a beszélgetés közben a főnököt. Túl sok jót nem mondott róla.

- Én volnék – húzta össze a szemöldökét a kapitány – és ha szabad tudnom, maga kicsoda?

- Hát, ha élhetek egy hasonlattal, vehetjük úgy is, hogyha maga Dart Vader, akkor én vagyok Luke! – vigyorgott Liz, majd a kezét nyújtotta. – Elizabeth McCarthy, szolgálatára. – szalutált a szabad kezével.

Kate a jelenetet látva a tenyerébe temette az arcát. „Jobban be sem mutatkozhatott volna!” – gondolta. Espo és Kevin a helyükön kuncogtak, de Beckett egyetlen pillantására elkomolyodtak.

Gates tátott szájjal rázott kezet a lánnyal, majd kissé oldalra dőlve, felhúzott szemöldökkel nézett a nyomozóra. A kapitány annyira megdöbbent, hogy nem jutott jobb az eszébe, hogyan is kérdezhetné meg szebben, hogy mégis kicsoda ez, és hogy mer így beszélni vele.

- Asszonyom, Beth a jéghoki csapat kapitánya, ma reggel kapott egy fenyegető üzenetet.

- Nem lep meg. – jegyezte meg Gates, utalva ezzel arra, hogyha a lány nem vesz visszább, még tőle is kaphat egy fenyegetést, de Liz ugyanúgy mosolyogva nézett rá.

***

A csipet csapat bevette magának az egyik irodát és Beckett arra az elhatározásra jutott, hogy jobb sorra venni az összes még nem tisztázott lányt a csapatban.

- Jó cucc! – szólalt meg Liz a nagy kijelzőt látva, amit Esposito kezelt egy laptop és egy távirányító segítségével. A nyomozó úgy vélte teljesen felesleges ez az egész és Ryan-nel együtt kezdték gyanítani, hogy az egész csak arra megy ki, hogy Beckett a húgával legyen.

Kevin leült társa mellé és a kezében tartotta a papírt, amin a képekhez tartozó nevek voltak. Castle az ablak előtt lévő asztalra ült fel, Liz pedig izgatottan mellételepedett, amit az író egy kedves mosollyal nyugtázott. Dühös volt Kate-re, de azt nem akarta, hogy ezt más is észre vegye. Beckett megállt a kijelző mellett és elégedetten keresztbe fonta maga előtt a kezeit.

- Kezdhetjük? – nézett fel Espo a laptop mögül.

- Persze. – bólintott Liz, aztán elgondolkodott. – Most olyan pletykásnak érzem magam...mintha kibeszélném a csapatot...

- De jó cél érdekében teszed! Abba senki nem köthet bele, hogy egy nyomozásban segítesz! – mondta a lány mellett ülő férfi.

- Meggyőztél! – jött rögtön a válasz. – Mehet.

Javi kattintott párat, mire a kijelzőn sok kis kép jelent meg, mindegyiken egy-egy lánnyal. A távirányítón megnyomott valamit és az első kép sokszorosan nagyobb lett.

- Melanie Ficher. – jött a név Kevin-től.

- Nem. – Liz rögtön megrázta a fejét, a többiek pedig a miértre vártak. – Úgy értem, nézzetek rá!

- Ha így nézzük, egyikőtök sem potenciális gyilkos. – Esposito gúnyosan fújt egyet. – Ha mindenkit az élére állítanánk, nem is látszódnátok! – utalt ezzel a lányok alkatára.

- Ez a lány... – kezdte Liz. - ...a pályán...felszerelésben...fasírtot gyúrna még belőled is, Öcsi! – nézett a meglehetősen lerökönyödött nyomozóra.

„Van stílusa, azt meg kell hagyni!” – méregette elégedetten a lányt Beckett, aki közben próbálta elrejteni mosolyát.

- Folytassuk! – szakította félbe a csendet, mire Esposito visszatért a távirányítóhoz.

- Holly Sanders. – olvasta a következő nevet Ryan.

- Holly? A légynek sem tudna ártani!

- Azért ezt ilyen formában nem állítanám. – vágta rá Beckett. Felidézte a kollégiumban történteket és minden kétséget kizáróan megállapította, hogy Holly igencsak tudna ártani ha akarna.

- Ismerem őt! Sosem tenne semmi ilyesmit! – magyarázta Liz Kate-nek. - A baseballütős incidens is csak kivételes eset volt...habár egyszer megküldött vele egy pókot, valószínűleg szörnyet halt csóri állat.

- Milyen baseballütős incidens? – kérdezte hirtelen Castle.

- Semmi! – a két nőtől pontosan egyszerre érkezett a választ, mire Castle csak elégedetten felnézett.

- Összhang a köbön. – jegyezte meg hangosan, de Beckett ezt inkább elengedte a füle mellett, Liz pedig már a következő képre figyelt.

- Brooke McGintie. – jött a következő.

- Hmm...mondjuk Brooke már ölt egyszer! – komolyodott el Liz, mire mindenki felkapta a fejét. - ...kegyetlen dolog volt, az biztos. Össze is törte a lelkét.

- Mi történt? – kérdezte lesújtva Rick.

- Kint felejtette Joe-t az erkélyen. – magyarázta tovább nagy komolyan a lány. – Joe volt a kabalahörcsögünk. Brooke a történtek után nem is akart pályára lépni, pusztán a lelkiismeret-furdalás miatt.

Az irodában mindenki válla leereszkedett. Espo megvakarta a homlokát, Kevin pedig a halántékát masszírozta.

- Amilye Geller. – szólalt meg újra.

- Amy sem. – mondta Liz, mire Javi csak hátradőlt a székében.

- Miért? Csak mert szabadidejében origamizik? - kérdezte gúnyosan, utalva ezzel a kép alatt felhalmozott információkra.

- Én a helyedben vigyáznék vele, mert a pályán még téged is az ütőjére hajtogatna...

- Azért észrevettétek, hogy épp kizárni, vagyis inkább tisztázni szeretnénk őket, de mindenkiről kiderül, hogy egy női terminátor a pályán. – Castle lekecmergett az asztalról. – Akkor mi most mit is csinálunk? – nézett körbe.

- Castle, most kezdhetjük előröl! - sóhajtott nagyot Liz. - Inkább hallgattál volna!

Rick megfordult és újra egy elégedett pillantást küldött Kate felé.

- Mintha csak téged hallanálak! – mondta. – Nem vagytok ti rokonok véletlenül? – ezzel a kérdéssel pedig kivívta a nyomozó szúrós tekintetét.

- Egyébként miért pazaroljuk itt az időt? – szólalt fel most már Esposito is. – Nem ez fogja eldönteni, hogy kiből lesz gyanúsított és kiből nem!

- Egyetértek! – ugrott le Liz az asztalról. – Gyertek el a mai edzésre, és ismerjétek meg magatok a csapatot!

- Arra sincs több időnk, mint ami erre volt. – Espo a kijelzőre bökött.

- Csak mondd, mikor és hol. – vágott közbe Kate. - Ott leszünk!

8.fejezet ~ 02/25

Storm of Emotions - 6.fejezet

B

eckett-et a kollégium bejáratánál a zöld épülethez irányították. Leparkolt a kétemeletes épület előtti parkolóban, majd a bejárathoz közeledve nyugtázta, hogy jó helyen jár. „New York-i Morrison Középiskola - II.-III. évesek Kollégiuma” Az eredeti szöveg alig olvasható, mert a kettes és hármas számjegy át volt húzva és festékszóróval felé írták, hogy „Őrültek.”

Az ajtón belépve egy csapat félmeztelen fiúval találta szembe magát, akik épp most rohantak le fejvesztve az első emeletről. Mikor kiszúrták Beckett-et, az első fiú megtorpant és a széttett kezeivel megállította a többieket.

- Tommy! Nem mondtad, hogy jön a barátnőd! – röhögte el magát. A jobb oldalán álló fiú pedig hosszan füttyentett egyet.

Kate a zsebébe nyúlt és előhúzta a jelvényét. Mindhárom fiú elkomolyodott és inkább továbbálltak a mosdók irányába.

A nyomozó a porta üvegablaka felé vette az irányt. Az üvegablak mögött egy hosszú szőke hajú lány ült, igencsak megviselt állapotban. Éppen a körmeit lakkozta. Odaérve Kate megköszörülte a torkát, mire a lány nagy kegyesen felnézett, megforgatta párszor a szájában tartott rágóját és kinyitotta az ablakocskát.

- Eegen? – szólt ki.

- Jó reggelt neked is. – hajolt közelebb Kate. – Beth McCarthy-t keresem.

- Jó neki. – a lány felírta Liz nevét egy táblázatba, majd ránézett az órára és az időt is feljegyezte. – Kit írhatok be?

- Kate Beckett.

- Esetleg rokon, koma? ...éhes ragadozó?

- Rendőr. – villantotta meg újból a jelvényét.

A szőkeség kuncogott egy jót, míg felírta a mondottakat, majd hátrafordult egy félig nyitott ajtó felé.

- Hé, Tücsök! – kiáltott be a résen. – Juttasd eszembe, hogy megkérdezzem Liz-t, mit csinált már megint! – a lány visszafordult Kate-hez. – 11-es szoba. A folyosó végén, balra.

- Köszönöm.

Beckett végigsétált a folyosón a számokat figyelve, de az utolsó két-három szobánál már az egyéb feliratok vették el a figyelmét. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” A következő ajtó már a 11-es számot viselte és az Eagles emblémája volt felragasztva. Kate megigazította a kabátját, csak hogy egy kis időt nyerjen a nagy találkozás előtt, ami igazából csak neki jelentett valamit. Éppen készült bekopogni, a keze már csak néhány centiméterre volt az ajtótól, amikor az kivágódott és egy baseballütős lány ugrott elé.

- Ki a franc vagy? – ordította az alacsony, rövid hajú lány. Kate kővé dermedt.

- Holly? – a háttérben Liz fordult ki a mosdóból. Meglátta a nyomozót. – Jesszus! Tedd le azt az ütőt, te elvetemült.

- Ne haragudj, Kate! Holly kicsit paranoiás... – szabadkozott a lány, és arrébb taszigálta az előbb még baseballütővel hadonászót.

- Ez egy veszélyes hely. – állapította meg Kate, miután képes volt szóhoz jutni és belépett a szobába.

- Na, maga sem volt kollégista! – jegyezte meg szemforgatva Holly.

- Jó, hogy jöttél. – mosolygott Liz. – Épp most akartalak hívni!

Kate meglepve állt meg.

- Igen?

- Igen. – Liz a fiókjába túrt és egy borítékot húzott ki. – Ezt ma reggel találtuk az ajtónál. Valaki becsúsztatta alatta.

Kate kinyitotta a sárga borítékot és kihúzta az összehajtott papírt. Szétnyitotta. „Tudom, hogy láttál. Jobb, ha hallgatsz, mert megbánod!” – állt rajta újságpapírra nyomtatott betűkből kirakva.

- Láttam, hogy megállt valaki az ajtó előtt. Ezért volt a ... „kedves” fogadtatás. Bocsánat. – motyogta Holly.

- Semmi gond. Így megértem, csak meg akartad védeni a barátod. – mosolyodott el Kate.

- ...na meg végre jól megverhettem volna valakit... – motyogta a lány majd bezárkózott a mosdóba.

- És mit keresel itt amúgy? – kérdezte Liz.

- Téged. – vágta rá Kate. – Még lett volna pár kérdésem...a csapattal kapcsolatban.

- Azt hiszed, hogy egy csapattag volt?

- Amíg nem tudok biztosat, ez is benne van a számításban. És téged legalább már kizártunk.

- Oké. Én segítek, amiben tudok. – Liz belebújt a dzsekijébe. – Mi lesz most? – bökött a levélre.

Beckett-nek jobban össze sem jöhetett volna. Éppen a gyilkos szolgáltatott neki megfelelő indokot, hogy időt tölthessen a húgával. Egyik szeme sírt a másik nevetett, hisz éppen most tudta meg, hogy megfenyegették a lányt, viszont ő maga fogja védeni, így ez jobbkor nem is jöhetett volna...ha már jönnie kellett.

- Megvédünk! – jelentette ki. – Huszonnégy órás felügyeletet kapsz.

- Whooow...de fognak ezért utálni... – húzta el a száját Liz. – Zsaruk...velem...24 órában...

- Majd azt mondjuk, hogy valami fertelmesen nagy balhét csináltál. – mosolyodott el Kate.

- Rendben! – bólogatott Liz. – Én bírlak téged, Kate Beckett! – és ököllel vállon csapta a nyomozót, akinek elakadt a lélegzete.

Liz kiment az ajtón, és miután Kate megdörzsölte a vállát, ő is utánament. A folyosón végighaladva szinte minden második ajtó résnyire nyílt és kíváncsi szempárak lestek ki.

- Esetleg megbilincselnél a hatás kedvéért? – súgta hátra Liz.

- Azért az már túlzás... – lépett hozzá közelebb a nyomozó. - ...de kivillantom a fegyveremet! – és oldalra húzta a kabátját, hogy jól látható legyen a fekete Glock a tokjában. Liz alig bírta visszatartani a nevetést. Beckett viszont elkomolyodott. „Mit művelek? Most fenyegették meg...én meg itt szórakoztatom...”

7.fejezet ~ 02/24

Storm of Emotions - 5.fejezet

B

eckett egész délután a gépe előtt ült. Töviről hegyire átolvasta Liz egész aktáját. Ahhoz képest, hogy megdöbbent és némileg kiakadt a lány rendőrségi ügyein, most jót derült azon, hogy rendőrnek adta ki magát. „Erre a történetre nagyon kíváncsi lennék...” – mosolyodott el. - „Mindenkinek megvannak a stiklijei...Legalább lesz mit mesélnie, ha felnő. Bátor lány!”

Castle a nyomozó arcát fürkészte. Látta a néha meg-megjelenő apró mosolyokat, a homlokráncolásokat...nem tetszett neki. Nem szólt semmit, csak megrázta a fejét.

Kate kilépett a rendőrségi adatbázisból és beütötte a keresőbe a csapat nevét. Megdöbbenésére számtalan találatot dobott ki. „A New York-i Eagles Női Hokicsapat lett az idei bajnok!” – olvasta az első címet. – „A legtöbb találatot szerző két játékos, holt versenyben Holly Sanders és Elizabeth McCarthy. Mindenidők legfiatalabb csapatkapitánya elmondása szerint sosem voltak még ilyen jó formában...” – Kate letekert egy képhez, amin a csapat volt. Mindenki egy kupacban, valaki feküdt a jégen, volt, aki egy társát emelte fel éppen, de legelöl állt Liz és vélhetően Holly, az edzővel és a kupával. – „...az edző nagyon büszke lányaira...” – olvasta a képaláírást. Még Kate-et is elöntötte a büszkeség egy pillanatra, ahogy nézte a képet. „Mi lett volna, ha én is ott lehettem volna a meccsén...” – gondolkodott el. Rögtön eszébe jutott az apja, hogy hogyan tudja ilyen nyugodtan elviselni, hogy nem vehet részt a lánya életében, hogy nem akarja megismerni.

Kate kilépett az ablakból és egy másik cikkre kattintott. A gép az iskolai honlapot töltötte be. „Interjú Liz McCarthy-val...milyen népszerű!” – gondolta és most a ma délelőtti jelenet jutott az eszébe. - „Rá se rántson, nyomozó! Menő volt!” – idézte fel, majd elmerült a cikkben, remélve, hogy új információkat tud meg a húgáról. „Riporter: Van terved a jövőre? Hivatásszerűen szeretnél sportolni? Liz: Nem, ez csak ilyen középiskolai dolog. Mással szeretnék foglalkozni. [..] Riporter: Hogy állsz a fiúkkal? – Kate a kérdésre megköszörülte a torkát. – „Liz: Nincs barátom.”

- Nagyon helyes! – vágta rá hangosan a nyomozó, majd észrevette magát és Castle-re nézett, aki rosszallóan figyelte őt.

- Tudod, egyszerűbb lenne, ha elmondanád neki az igazat és megismernéd. – mondta Rick.

- Törődj a magad dolgával, Castle! Nincs véletlenül randid valakivel?

Kate újra elmerült a cikkben, tudomást sem vett róla, hogy az író felállt mellőle és szó nélkül ott hagyta. „Riporter: Kik szurkolnak neked a lelátóról? Van esetleg valamilyen különleges személy? Liz: Édesanyám eljön minden meccsemre. Más nem számít. [...] Riporter: Azt mondják, mindig megleped a tanárokat valami újjal. Küldetésnek tekinted borsot törni az orruk alá? Liz: Nem, de úgy szép az élet, ha zajlik, nem igaz? :)” – Kate újra csak elmosolyodott. Bezárta az ablakot és elhatározta, hogy még egy utolsó cikket elolvas, aztán hazamegy. A következő találat, az Online Sporthíradó „Fiatal tehetségeink” című cikksorozatából való volt. „Eheti fiatal sportolóink: Susan Smith (tenisz) Oliver Reynolds (amerikai futball) és Elizabeth McCarthy (jéghoki).” – Kate lentebb görgetett a lényeghez. – „Két éve tűnt fel az Eagles Női Hokicsapatban...a legfiatalabb csapatkapitány a csapat történelmében...tavalyi sérülése után gyorsan visszatért és győzelmet arattak a bajnokságban...iskolája joggal büszke a néha bajkeverő lányra...edzője szerint, ha felveszik, esélyes a főiskolai sportösztöndíjra...” – még lentebb mindhármukról talált egy-egy táblázatot – „Született: 1995.09.10. Chicago, Csapat: New York Eagles 2011 óta, Poszt: Center, Csapatkapitány, Átlagos minősítés: 86%, Előnyben részesített oldal: Jobb, Mezszáma: 9, Magasság: 171cm, Súly: 58kg...” – Kate megdörzsölte a szemeit. A monitor pislogás nélküli bámulásától még be is könnyezett. A fél délutános kutakodás után némileg közelebb érezte magához a lányt, de igazából ettől csak még jobban meg akarta őt ismerni. Egész eddig egykének hitte magát, és teljesen megszokta ezt. Most, hogy ez felborult olyan kíváncsiság kapta el, amihez eddig nem volt szerencséje. „Egy testvérrel teljesen más lehet minden! Már most is mennyi mindent tudnék mondani és mutatni neki...talán még lőni is elvinném.”- gondolta. – „Jesszusom, inkább nem...képes lenni máshol kamatoztatni a tanultakat...”

***

Kate mióta felkelt csak azon gondolkodott, hogyan kerülhetne közelebb Liz-hez. Extrémebbnél extrémebb lehetőségeket vázolt fel, hogyan vonhatná be újra a nyomozásba a lányt. Önző érdekek.

Kitöltötte a frissen lefőtt kávéját a megszokott bögrébe és az asztalhoz ülve kihajtotta a reggeli újságot. Pár pillanat múlva arra eszmélt, hogy semmit nem olvas, csak bambul maga elé. „Kellene egy összekötő a csapat és a rendőrség között!” – az ötlet - mint egy villanykörte a feje felett - úgy villant fel. Kate megörült az ötletnek és már a telefonjáért nyúlt, hogy felhívja Esposito-t, hogy szóljon a lánynak és hívja be őt az őrsre, de közben elgondolkodott. – „Nem. Ez annyira átlátszó, mint egy vizespohár...olyan, mintha nem mernék szembenézni egy csapat gimis lánnyal.” – beszélte le magát, és ezzel újabb – legalább a tizedik – ötlet vált semmissé.

A bögre elmosása közben jött a következő ötlet. „Mi lenne, ha újabb bizonyítékok kerülnének elő, amik szerint mégis ő...” – de már a gondolat közepén feleszmélt. – „Te jó ég! Komolyan nem jut eszembe jobb? Mekkora bajba akarom én sodorni?” – még egy ötlet mínusz. Kate egy pillanatra megállt és nagy levegőt vett, amit lassan kifújt. Sehogy sem akart összejönni ez az ötletelősdi. Minél inkább próbálkozott annál nagyobb zagyvaságok jutottak eszébe. „Elmehetnék az edzésre, mondván, hogy lenne még pár kérdésem...de amiket kérdeznék cseppet sem az ügyhöz kapcsolódnának...esetleg véletlenül összefutok vele és meghívom egy kávéra!” – Kate felvette a kabátját és zárta az ajtót. – „Még azt hinné, hogy valami mániás vagyok. Az sem biztos, hogy kávézik...” – a felismerés, hogy tényleg ennyire keveset tud róla, még jobban elkeserítette a nyomozót.

Beszállt a kocsiba és az első piros lámpánál elhatározásra jutott. „Végül is még nem zártuk ki az összes csapattagot...kérhetnék tőle információkat, addig is időt töltök vele...Igen! Ez jó lesz!” – Kate nem a megszokott helyen kanyarodott le, nem a kapitányság felé vette az irányt, hanem Liz középiskolájának kollégiumához ment. 

6.fejezet ~ 02/23

Storm of Emotions - 4.fejezet

- Ez nem lehet igaz. – ismételte magát már sokadjára Beckett.

- Úgy tűnik, hogy mégis.

- Beszélnem kell az apámmal. – mondta határozottan és felkapta a kabátját a székéről.

- Mi lesz Liz-zel? – kérdezte Castle.

Kate elgondolkodott. Először mindenképpen az apjával akart beszélni.

- Ne mondj neki semmit. Sőt, ne mondj inkább senkinek semmit, Castle!

***

K

ate fejében egyfolytában ugyanazok a kérdések ismétlődtek. „Miért titkolta előlem? Egyáltalán tud róla?”

Leállította a motort, közvetlenül a ház előtt, de még jó pár pillanatig nem szállt ki. Próbálta összeszedni a gondolatait, de csak egyre dühösebb lett. Becsapottnak és megbántottnak érezte magát, amiért ilyen sokáig nem tudott arról, hogy van egy húga. Végre kinyitotta az ajtót, de a hangos dudálásra, ami követte gyorsan visszahúzta azt. Ha most sarkig kicsapta volna, valószínűleg leviszik a kocsi ajtaját.

Felsétált a lépcsőn és kopogott a bejárati ajtón. Jim néhány pillanaton belül ajtót nyitott és nagyon megörült, hogy látja a lányát.

- Apa! – biccentett Kate.

- Katie! – tárta ki az ajtót. – Gyere be!

Bementek a nappaliba, de a nyomozó nem ült le.

- Mi történt, Katie? Mi a baj? – kérdezte a férfi, akinek rögtön leesett, hogy valami nem stimmel.

Kate egy képet vett elő, amin az Eagles Hokicsapat volt. A mai újságban voltak benne, a gyilkosság kapcsán. Az edzőről írtak és a csapat eredményeiről, így búcsúzva vagy inkább tisztelegve. Felsorolták a csapattagokat, akik közül Kate külön kiemelte Elizabeth McCarthy nevét. Átnyújtotta az apjának, aki erre kérdőn nézett rá.

- Mi ez? – Jim maga felé fordította a lapot. – Te jó ég... – felnézett a lányára, a nagyobbikra.

- Szóval tudsz róla! – jelentette ki Kate. Ebbe a három szóba is annyi keserűség és csalódás tódult, hogy Jim csak lehajtotta a fejét. – Hogy képzelted ezt, apa? Mégis, hogyan titkolhattad el, hogy van még egy lányod?

- Ez nem egy olyan dolog... – kezdte a férfi, de lánya félbeszakította.

- „Dolog”? Akkor úgy voltál vele, hogy ő csak egy hiba, és jobb róla megfelejtkezni?!

- Anyád is tudott róla.

- Persze! Könnyű anyára is hárítani úgy, hogy már nem lehet megkérdezni róla! - Vádlón emelte fel mutatóujját Jim felé.- Ezek szerint, akkor csak nekem hazudtatok! – Kate egyre idegesebb lett. – Nem is terveztétek, hogy elmondjátok?!

- Ez ennél sokkal bonyolultabb, Kicsim! – lépett egyet a lánya felé, de Kate inkább hátrált egy lépést.

- Bonyolult? Ennyit tudsz hozzáfűzni?

- Katie...

- És, ha már itt tartunk! Ismered őt egyáltalán? – Kate felemelte a hangját. – Esetleg összejártál vele heti egy alkalommal, vagy csak úgy magára hagytad?

- Nem ismertem. – Jim halkan szólalt meg. – Az anyja elment a városból, még mielőtt megszületett volna. Évek múlva is csak egy Chicago-i bankszámlát tudtam tőle kicsikarni. Amikor tudtam segítettem nekik.

- Ahh...mindjárt más! Jó apa módjára pénzelted. Ez minden.

- Ne légy igazságtalan Katie... - tett újra egy félénk lépést lánya felé.

- Ne... - nyújtotta ki a kezét Kate, hogy megtartsa a távolságot. Minden önuralmára szüksége volt, hogy nehogy olyat mondjon, amit utólag megbánhat. Így jobb híján inkább dühösen ellépett az apja mellett - Tudod - fordult meg félúton, jobb belátása ellenére - sajnálom azt a lányt, hogy te vagy az...

***

Beckett egy cseppet sem lett nyugodtabb azután sem, hogy eljött Jim-től. Padlógázzal hajtott el apjától és egyenest visszament a kapitányságra. A lift is lomhábbnak tűnt, mint eddig a mai nap folyamán. Az ajtók nyílása után, kilépett és messzebb rögtön kiszúrta Espo-t és Kevin-t, akik éppen Liz-t kísérték ki a kihallgatóból. „Igazolták az alibijét.” – nyugtázta Kate. – „Hálisten.” – Teljesen másképp gondolt már a lányra. Eszébe sem jutott, hogy esetleg ő tehette, sőt, most már kizártnak gondolta, és nem csupán azért, mert igazolódott az alibi.

A lány kezet fogott a két nyomozóval és a dzsekijét szorongatva elindult a lift felé, pont Kate-el szembe.

- Viszlát, nyomozó! – mosolygott Liz.

Beckett azon gondolkodott, hogy mit kéne tennie. Hezitált, hogy vajon mondja-e el itt és most az igazat, vagy csak köszönjön. „Abszurd.” – gondolta, de semmiképp nem akarta hagyni, hogy a lány csak úgy kisétáljon.

- Várj, Beth! – a nyomozónak ez a megszólítás szaladt ki a száján, mire az említett megfordult. – Liz.

- Merek én magával vitatkozni? – nevette el magát. – Így senki nem szólít, de... – csak vállat vont. – Tudok még valamiben segíteni?

Kate csak bámult a lányra. Most vette csak észre a hasonlóságot az apja és Elizabeth között. „Az orruk teljesen egyforma, de még a szemük színe is.” Közben Beth még mindig a válaszra várt, és kezdte furcsállni a nyomozó viselkedését.

- Sajnálom, hogy... – Kate a kihallgató felé intett - ...felhoztam a régi ügyed. De gyanúsított voltál, tudod...

- Rá se rántson, nyomozó! Menő volt!

Beckett egy névjegyet húzott elő a zsebéből.

- Ha bármi eszedbe jut...vagy csak segítségre lenne szükséged... – nyújtotta át.

- Köszönöm, Beckett nyomozó!

- Kate! – nyújtotta most a kezét.

- Viszlát, Kate! Egy élmény volt a letartóztatás! – szúrta oda Liz. – De ígérje meg, hogy legközelebb lőhetek egyet! – majd megfordult és a lépcső felé indult.

Beckett még nézte, ahogy a lány eltűnik, majd elmosolyodott az előbbi megjegyzésen.

Castle lépett a nyomozó mellé.

- Elmondtad neki?

Kate nem nézett Rick-re, csak lesütötte a szemeit. A férfi egyből tudta a választ. Nem. „Nem mondta el neki. Jaj Kate, nagy hibát követsz el...már megint.”

5.fejezet ~ 02/22

Storm of Emotions - 3.fejezet

C

astle Beckett asztala mellett ült, a székében, amikor a nyomozó visszaért a kapitányságra. Esposito-ék nemrég értek be Liz McCarthy-val, akit a kihallgató helyiségbe kísértek. Rick megkérte a fiúkat, hogy ne hallgassák ki a lányt, hagyják ezt Kate-re. Az írónak viszont még fogalma sem volt, hogyan fogja tálalni azt az apróságot, hogy Liz és Kate legalább féltestvérek. Arra az eshetőségre is felkészült, hogy Beckett már tud róla, és lazán lerázza egy „Ne most, Castle!”-szerű mondattal, de megfogadta magában, hogyha ezt is eltitkolta előle a nyomozó, akkor biztos, hogy itt hagyja az egészet egy életre és vissza sem jön.

- Megtudtál valamit az özvegytől? – kérdezte, amikor a nyomozó az asztalához ért.

- Semmit, amit segíthetne. – Kate a székre tette a kabátját. – Ti mire jutottatok?

- Egy gyanúsított vár a kihallgatóban. – mondta. „Aki a húgod...” – gondolta tovább. „Nem, ez nem jó! Túl sokkoló.”

- Ez már valami! És ki az?

„Hát...a testvéred...” – gondolkodott el újra a leleplezésen, de nem bírta kimondani.

- McCarthy. – mondta végül. – Megjött a DNS vizsgálat eredménye, és egyezést mutatott. Sőt, a kamerák felvétele szerint reggel hatkor bent járt a csarnokban, de távozni már nem ott távozott.

Beckett vadul gépelni kezdett a billentyűzetén.

- Mit csinálsz? – kérdezte Castle, mikor a monitorra pillantott.

- Utána nézek a lánynak...

- Ne! – háborodott fel az író, mire Kate kérdőt nézett rá. – Talán előbb beszélhetnél vele.

- Castle, eddig is így csináltam. Kell valami, amivel meg tudom fogni, ha nem működne együtt.

Rick feszülten vakarta meg a homlokát. Nem bírta rávenni magát, hogy elmondja a nyomozónak, hogy a húga vár a kihallgatásra, de ez az „utánanézősdi” sem tűnt jobb ötletnek. Ha Beckett valamit olyat használ fel, amit nem kéne, talán egy életre elvágja magát, ráadásul úgy, hogy még csak nem is tud róla. Pár kattintás és néhány perc csendet követően, Castle nem bírta tovább.

- Találtál valamit?

- Tavaly lekapcsolták...hogy jogosítvány nélkül vezetett, aztán tiltott alkoholfogyasztásért...Nem egy mintagyerek, az már biztos! – Beckett továbbkattintott. – Na, ez már valami! Rendőrnek adta ki magát egy barátjával, hogy elmondása szerint „a frászt hozzák egy osztálytársukra”...Ezzel még meg tudom fogni. – állt fel.

Castle is felállt, de fájdalmas tekintettel.

- Éreztem, hogy nem stimmel valami ezzel a lánnyal! – indult el a kihallgató felé Beckett.

- Kate! – szaladt ki a száján.

Beckett megpördült az ajtó előtt.

- Mi az, Castle?

- Azért ne legyél túl kemény vele.

***

- Üdv újra, Elizabeth! – Beckett nem ült le, csak letett pár fényképet az asztalra.

- Maradjunk a Liz-nél. A másik helyiség valahogy kényelmesebb volt...áhh, Mr. Castle! Kérhetek majd egy autogramot?

- Maximum egy jól szellőző cellát kérhetsz, ha nem veszel komolyan! – emelte fentebb a hangját a nyomozó.

Castle összeszorította a fogait. „Na ennyit a kedvességről...”

- Inkább egy pohár vizet kérnék! – ércelődött Liz, majd megdöbbent. - Cellát? Mi a fenéről beszél?

- Tudjuk, hogy bent jártál a csarnokban, Emerson edző halála előtt. – Beckett a lány elé tolta a képeket. – Ez a te ütőd? – bökött a képre, amin a kettétört ütő volt.

- Az enyém...volt.

- A biztonsági kamera felvette, hogy bementél, de azt nem, hogy ki is jöttél. Mi történt odabent, Liz? – Kate az asztalra támaszkodott. – Az edző felhúzott? Talán újra be akartad dobni az ütőt, de találtál jobb módot?

- Wohooho...álljon le! – Liz Castle-re sandított. – Biztos, hogy kettejük közül maga a regényíró?

- A hatóságok megtévesztése komoly bűncselekmény, ugye tudod? Az ilyesmit nem könnyen felejtik el a rendőrök...mármint az igaziak.

Castle ökölbe szorította a kezét.

A lány vetett egy dühös pillantást a nyomozó felé majd megfogott pár képet és mindet végignézte. Az utolsónál megállt és visszafelé is eljátszotta ugyanezt, majd visszadobta őket az asztalra, úgy hogy elcsúsztak egymáson.

- Nekem már volt vitám az edzővel, nem egy. – sóhajtott egyet. – Maga szerint, Mr. Castle, mint író, ha meg akartam volna őt ölni, akkor azt egy napfényes reggel teszem? Vagy még jobb! A saját ütőmmel? Minden tervezést és eleganciát mellőzve. – közben végig állta Beckett szúrós tekintetét. - De fokozom még! A csarnokban tettem volna, ahol több éve játszom, így tudom, hogy hol van kamera és kiteszem mindennek a csapatom, akiket többre becsülök bárkinél.

Beckett és Castle összenéztek. Tudták mindketten, hogy a lánynak igaza van.

- Rendben, Liz. – most már Kate is leült. – Akkor mi történt a csarnokban mialatt ott voltál?

- Bementem reggel, talán hat múlhatott pár perccel. Az edző a pálya mellett irogatott valamit. Odamentem, hogy megkérdezzem, leadta-e már az ösztöndíjkérelmem, de elhajtott valami idióta indokkal, hogy most nincs ideje erre. Felhúztam magam és a hátsó kijáratot kivágva eljöttem. Fél héttől irodalom korrepetálásom van a suliban. Pontosan odaértem, kérdezzék meg!

- A kollégáim majd ellenőrzik, de arra esetleg emlékszel, hogy az ütők már ott voltak amikor te eljöttél?

- Igen, az edző mindig előkészített mindent. Tizenegyre kellett volna visszamennünk edzésre.

- Köszönöm, Liz. Ha igazoltuk az alibidet, elmehetsz. – Kate felállt.

- Várjon, nyomozó! Láttam valakit. Egy pasas ment be utánam a kijáraton. Mikor hátranéztem már csak a hátát és a cipőjét láttam. A csapatunk emblémája volt a pulcsiján és Nike cipője volt. Ez talán segíthet.

Kate biccentett és kilépett az ajtón. Castle egy pillanatra közelebb lépett Liz-hez.

- Ez még sokat segíthet! – kacsintott a lányra, majd ő is kiment.

Rick az asztalánál érte be a nyomozó.

- Kate, beszélhetnénk?

Beckett hirtelen felnézett. „Nem lehet, hogy most akarja felhozni a témát...” – gondolta. „Nem alkalmas ilyenkor az érzelmeinkről beszélni, egy ügy kellős közepén vagyunk. Le kell ráznom!”

- Ne most, Castle!

- Gyere, igyunk egy kávét. – intett a nőnek.

„Na jó, mielőtt belekezd, gyorsan elterelem a témát. De egy kávé tényleg jól esne most.” – gondolta és a férfi után indult.

 Miután beértek a pihenőbe, Castle még egyszer szétnézett, majd előhúzta a DNS vizsgálat eredményét a belső zsebéből. A kávégépből lassan csordogálni kezdett a friss kávé, az illata belengte az egész helyiséget. Beckett attól félve, hogy Castle az iránta táplált érzéseiről szeretne beszélni, inkább a kávégépet szuggerálta. Végre elkészült az egy-egy adag.

Castle elvette a felé eső poharat, majd átnyújtotta a papírt Kate-nek.

- Olvasd el. Én most itt hagylak vele, és az asztalodnál megvárlak. – mondta határozottan. Úgy vélte, hogy így a leghelyesebb. Beckett mindig is az a fajta nő volt, aki szereti egyedül intézni és feldolgozni az útjába kerülő dolgokat. Így most csak kisétált az ajtón és leült a helyére.

„Mi a fene...?” – döbbent meg Kate, miután Castle kiment. Felvette a kávéját és belekortyolt, majd széthajtotta a papírt, és olvasni kezdte. „Bőrszövetminta eredmény...Benyújtó: NYPD – Gyilkossági Csoport...” – ugrott pár sort, kihagyva a hivatalos részeket, amiket már kívülről ismert. – „...99%-os egyezés: McCarthy, Elizabeth...1995.09.10. Chicago...” – majd a lap aljára ért.

Castle nyugodtan kortyolta a kávéját, de nem telt bele néhány röpke percbe és hangos csattanást hallott a pihenő felől. Felpattant, de sejtette, hogy mi történhetett. Belépett a helyiségbe és Kate lefagyva állt a pult mellett. Fél kézzel támasztotta azt. Azzal a kezével, amelyikben a kávéját tartotta nemrég, így a bögre darabokban végezte a padlón. Mire Beckett végre felnézett a papírból, már olyan fehér volt, mint a fal.

„Határozottan nem tudott róla.” – nyugtázta Castle a nyilvánvaló tényt.

4.fejezet ~ 02/21