2013. február 26., kedd

Storm of Emotions - 9.fejezet



A
korong jeget ért és Kevin felordított, úgy, hogy belezengett a csarnok. Az ellenfél játékosait úgy megdöbbentette a jelenet, hogy Liz teljesen kiesett a koncentrálásból, így a férfi könnyen megszerezte a labdát.
- Ez az, Haver! Vigyed, megyek! – kiáltozott Espo és elindult.
- Mi a...? – fordult körbe Liz.
Kevin meglehetősen lassú tempóban közelített az üres kapu irányába, látta, hogy Melanie közelít felé, úgy döntött inkább ellövi a korongot. Így is tett. Ahogy csak bírta, megküldte a kapu felé. Mindenki mintha lassított felvételen nézték volna a jelenetet. Melanie előre nyújtotta az ütőjét, de elvétette és a korong az ütő és a korija között továbbhaladt. Ryan arca felcsillant, de ekkor egy második ütő csapódott le a korong előtt. Kate ért oda időben és megállította. Holly ugrott fel a kispadról.
- Háhh! – kiáltott. – Ez a beszéd, Kisanyám!
- Mintha két Liz lenne a pályán... – jegyezte meg Paulie a másik kapuban. Castle nem állt elég messze ahhoz, hogy ne hallja meg. Nem tudott mást, csak egyetérteni a lánnyal.
A félidő további tíz perce sem hozott nagy meglepetéseket. Holly visszaállása után a lány még két gólt szerzett a csapatnak, és ugyancsak két gólpasszt adott Liznek is, aki az egyiket továbbította Kate-nek, de az nem ment be. A fiúk nagyon szenvedtek. Esposito hangos szócsatákat vívott Holly-val, és nem megtörtént szabálytalanságokat olvastak egymás fejére. Liz trükköket tanított Beckett-nek és bátorította, hogy egyszer bemegy majd az ő lövése is. Ekkor szólalt meg a hangos füttyszó, ami a félidő végét jelezte. Mindenki elindult lefelé a pályáról. A srácok a sebeiket mentek nyalogatni, a csajok pedig csak némi pihenésre vágytak.
- Beth! – szólt a szintén kijárat felé induló lány után Beckett.
- Tessék? – pördült meg Liz.
- Esetleg megtanítanád azt az emelt ütést? – kérdezte. – Figyeltem, hogyan ütsz kapura.
- Persze. Ha szeretnéd...
- Milyen a gólszerzési arányod? 80-85%? – kíváncsiskodott Kate.
- 93%
Kate nem válaszolt csak elmosolyodott.
- Hé, Amy! Dobjál már be még egy korongot! – kiáltott ki a lány kint álló társának.
Castle ekkor figyelt fel a pályán maradt két nőre. Sóhajtott egy nagyot és megcsóválta a fejét, majd újabb veszekedésre lett figyelmes. Már megint Espo és Holly.
- Nem beszéltük meg mit kap a nyertes! – dobta fel a „labdát” Holly.
- Semmit. – vágta rá Javi. – Magában örül a győzelmének!
- Persze. Csak, mert tudjátok, hogy veszítettek! – kontrázott a lány. – Lúzerek!
- Mi az, hogy...? – háborodott fel a nyomozó, de Castle egyből elhallgatatta.
- Mit szeretnétek?
- Ez a beszéd! – bátorodott fel még az előbbinél is jobban Holly.
- Vigyetek el minket lőni! – vetette fel az extrém ötletet Paulie.
- Na-na-na...
- Még megfordíthatjuk az állást, Tesó! – ütötte vállba Espo Rick-et, mire mindenki felnevetett.
Közben a pályán folyt az oktatás Kate részére. Liz jó párszor megmutatta neki, hogyan is üsse a labdát, úgy, hogy kissé elemelkedjen a jégről, így adva nehezebb feladatot a kapusnak.
- Menni fog?
- Azt hiszem. – bizonytalankodott Beckett.
- Akkor beállok a kapuba. – Liz így is tett. – Ne felejtsd el, hogy csak egyszer nézz fel, amikor még elég távol vagy tőlem. Aztán már ne, mert tudni fogom, hogy hová lövöd! Gyerünk!
Kate oda csúszkált a pálya felezővonalához, hogy onnan vegyen kellő lendületet az ütéshez. Addigra már mindenki rá figyelt a kispadokról.
- Hajrá! – bíztatta Liz. – Ahogy én csináltam! – és felvette a kapus védőpozícióját.
Beckett oldalra nézett Castle-re és csak bólintott egyet. Maga elé vette a korongot és lökött rajta egy kicsit, majd nekilódult. Úgy tett, ahogy a húga magyarázta neki, felnézett, majd vissza a korongra és a kapu elé érve lőtt.
Liz körbenézett maga körül és háta mögül vette ki a korongot a hálóból. A kispadról újabb füttyzápor következett, mire Kate csak hallgatott. Liz komoly arcát látva nem mert semmit mondani. A lány felállt és kezében a fekete tárggyal megállt a nyomozó előtt. Átnyújtotta a korongot Kate-nek.
- Gratulálok, Kate Beckett! – vigyorodott el. – Ez überkirály volt! Ezt tartsd meg, emlékbe!
Beckett elvette a korongot és már nyoma sem volt az előbbi komolyságnak.
- Második félidő, emberek! – csapta össze a tenyerét Amy. A két szélső cserélt a következő félidőre. Liz most kint maradt egyelőre, hogy másnak is lehetőséget adjon.
Esposito magához intette két társát. Kevin és Castle, úgy festettek, mint akiknek porba tiporták a büszkeségét. Ha rajtuk múlik, rég bedobják a fehér törölközőt, de most csak odacsúsztak Javi-hoz.
- Castle! Te jobbról kerülöd meg a védelmet. – mondta lelkesen. - Kevin, te balról! Én megyek középről...vettétek? Ha bárki szembe kerül veletek, lökjétek félre!
- Te meg vagy húzatva! – háborodott fel Rick. – Nem figyeltél eddig? Simán lepattanok bármelyikőjükről. Örülök, hogy eddig nem tört el semmim!
- Ne majrézz, csak csináld, amit mondtam! – Espo tántoríthatatlan volt.
A csajok is újból összedugták a fejüket. Most Holly beszélt.
- No para. Nincs Liz, de itt van nekünk a nővére. – kacsintott Kate-re, aki erre halálra várt arcot vágott. – Nyugi, csak hülyültem! – rázta meg Holly a nyomozó vállát. – Innen sima út a győzelem. – felegyenesedett. – Fejezzük be, amit elkezdtünk!
Most a kispadon Liz kezelte a zenét. Elindította A The Chemical Romance – Nanana című számát, majd a pályára rohant, hogy bedobja a korongot. Újból Kate és Castle állt egymással szemben.
- Hajrá! – vigyorgott rá Kate-re és a korong elengedése után kihátrált. Pár pillanatra rá megtorpant. A korong pattogott néhányat majd megállt a jégen.
- Mi lesz már? – kiáltott előre a kapuból Paulie.
- Ne csináld ezt tovább, Kate! – szólalt meg halkan Castle.
- Mit ne csináljak, Castle?
- Ne játssz érzésekkel!
- Megmondtam, hogy... – Kate teljes erővel elütötte a korongot. ...ne szólj bele!
Castle bepipult és rögtön a nő után fordult, aki megpróbálta őt kikerülni, de a férfi az ütővel a korong után nyúlt és visszaszerezte azt. Kate majdnem keresztül esett az elé rakott ütőn, de időben letette a kezét. Castle lepasszolta Esposito-nak, aki a terv szerint középről indult meg, Kevin szépen lassan jött fel a baloldalról, Rick pedig a másik szélre húzódott ki. Nagyon úgy állt a helyzet, hogy mivel Ryan elég lassú, így Espo visszapasszol majd Castle-nek ezért Melanie az író elé vágott, aki viszont hiába vette ezt időben észre, nem lassított csak megpróbálta kikerülni a lányt. Nem sikerült teljesen, így egy elég kemény ütközéssel elsodorta őt. Ezt kegyetlenül kihasználva, Esposito belőtte a korongot a hálóba.
- Te jó ég! Castle, elment a józan eszed? – szólalt meg Kate, látva, hogy a védő lány elterült a hasán.
- Hát de... – makogott az író. - ...ők is...
- Annyira gyerekes vagy! – lassan mindenki közelebb ért Melanie-hoz, aki két kézzel eltolta magát a jégtől és vért köpött ki.
- Mit tettem... – Rick teljesen lefehéredett. Elindult, hogy segítsen a lánynak, de Kate félrelökte.
- Inkább hagyd, csak több kárt csinálsz! – döngölte még jobban a porba. – Jól vagy? – ragadta karon a lányt.
Melanie mosolyogva felállt, de a szája láthatóan kicsattant.
- Semmiség. – nyögte.
- Ha egyet bántasz, mindet bántod! – játszotta kicsit túl Holly és közben Liz is leért a kispadról. - Hétvégén meccsünk lesz, Ember! – Holly fenyegetően meglökte Castle-t.
- Állj le, Holly! – lépett közbe a csapatkapitány. – A meccsnek vége! Menjünk öltözni.
Kate még lőtt egy szúrós pillantást Castle felé, majd segített a Melanie-nak lemenni a pályáról.
- Ha bárkinek elmeritek mondani, hogy pár csaj így lenyomott... – mondta fenyegetően Javi, miután feloszlott a Melanie körül összegyűlt csoport. - ...megöllek titeket! – masszírozta fájó térdeit.
- Még ma este kirakom facebook-ra! – súgta oda Kevin az írónak, de Castle most nem tudta értékelni a poént. Teljesen máshol járt az esze...vagyis teljesen más valakin.

10.fejezet ~ 02/27