Storm of Emotions - 3.fejezet

C

astle Beckett asztala mellett ült, a székében, amikor a nyomozó visszaért a kapitányságra. Esposito-ék nemrég értek be Liz McCarthy-val, akit a kihallgató helyiségbe kísértek. Rick megkérte a fiúkat, hogy ne hallgassák ki a lányt, hagyják ezt Kate-re. Az írónak viszont még fogalma sem volt, hogyan fogja tálalni azt az apróságot, hogy Liz és Kate legalább féltestvérek. Arra az eshetőségre is felkészült, hogy Beckett már tud róla, és lazán lerázza egy „Ne most, Castle!”-szerű mondattal, de megfogadta magában, hogyha ezt is eltitkolta előle a nyomozó, akkor biztos, hogy itt hagyja az egészet egy életre és vissza sem jön.

- Megtudtál valamit az özvegytől? – kérdezte, amikor a nyomozó az asztalához ért.

- Semmit, amit segíthetne. – Kate a székre tette a kabátját. – Ti mire jutottatok?

- Egy gyanúsított vár a kihallgatóban. – mondta. „Aki a húgod...” – gondolta tovább. „Nem, ez nem jó! Túl sokkoló.”

- Ez már valami! És ki az?

„Hát...a testvéred...” – gondolkodott el újra a leleplezésen, de nem bírta kimondani.

- McCarthy. – mondta végül. – Megjött a DNS vizsgálat eredménye, és egyezést mutatott. Sőt, a kamerák felvétele szerint reggel hatkor bent járt a csarnokban, de távozni már nem ott távozott.

Beckett vadul gépelni kezdett a billentyűzetén.

- Mit csinálsz? – kérdezte Castle, mikor a monitorra pillantott.

- Utána nézek a lánynak...

- Ne! – háborodott fel az író, mire Kate kérdőt nézett rá. – Talán előbb beszélhetnél vele.

- Castle, eddig is így csináltam. Kell valami, amivel meg tudom fogni, ha nem működne együtt.

Rick feszülten vakarta meg a homlokát. Nem bírta rávenni magát, hogy elmondja a nyomozónak, hogy a húga vár a kihallgatásra, de ez az „utánanézősdi” sem tűnt jobb ötletnek. Ha Beckett valamit olyat használ fel, amit nem kéne, talán egy életre elvágja magát, ráadásul úgy, hogy még csak nem is tud róla. Pár kattintás és néhány perc csendet követően, Castle nem bírta tovább.

- Találtál valamit?

- Tavaly lekapcsolták...hogy jogosítvány nélkül vezetett, aztán tiltott alkoholfogyasztásért...Nem egy mintagyerek, az már biztos! – Beckett továbbkattintott. – Na, ez már valami! Rendőrnek adta ki magát egy barátjával, hogy elmondása szerint „a frászt hozzák egy osztálytársukra”...Ezzel még meg tudom fogni. – állt fel.

Castle is felállt, de fájdalmas tekintettel.

- Éreztem, hogy nem stimmel valami ezzel a lánnyal! – indult el a kihallgató felé Beckett.

- Kate! – szaladt ki a száján.

Beckett megpördült az ajtó előtt.

- Mi az, Castle?

- Azért ne legyél túl kemény vele.

***

- Üdv újra, Elizabeth! – Beckett nem ült le, csak letett pár fényképet az asztalra.

- Maradjunk a Liz-nél. A másik helyiség valahogy kényelmesebb volt...áhh, Mr. Castle! Kérhetek majd egy autogramot?

- Maximum egy jól szellőző cellát kérhetsz, ha nem veszel komolyan! – emelte fentebb a hangját a nyomozó.

Castle összeszorította a fogait. „Na ennyit a kedvességről...”

- Inkább egy pohár vizet kérnék! – ércelődött Liz, majd megdöbbent. - Cellát? Mi a fenéről beszél?

- Tudjuk, hogy bent jártál a csarnokban, Emerson edző halála előtt. – Beckett a lány elé tolta a képeket. – Ez a te ütőd? – bökött a képre, amin a kettétört ütő volt.

- Az enyém...volt.

- A biztonsági kamera felvette, hogy bementél, de azt nem, hogy ki is jöttél. Mi történt odabent, Liz? – Kate az asztalra támaszkodott. – Az edző felhúzott? Talán újra be akartad dobni az ütőt, de találtál jobb módot?

- Wohooho...álljon le! – Liz Castle-re sandított. – Biztos, hogy kettejük közül maga a regényíró?

- A hatóságok megtévesztése komoly bűncselekmény, ugye tudod? Az ilyesmit nem könnyen felejtik el a rendőrök...mármint az igaziak.

Castle ökölbe szorította a kezét.

A lány vetett egy dühös pillantást a nyomozó felé majd megfogott pár képet és mindet végignézte. Az utolsónál megállt és visszafelé is eljátszotta ugyanezt, majd visszadobta őket az asztalra, úgy hogy elcsúsztak egymáson.

- Nekem már volt vitám az edzővel, nem egy. – sóhajtott egyet. – Maga szerint, Mr. Castle, mint író, ha meg akartam volna őt ölni, akkor azt egy napfényes reggel teszem? Vagy még jobb! A saját ütőmmel? Minden tervezést és eleganciát mellőzve. – közben végig állta Beckett szúrós tekintetét. - De fokozom még! A csarnokban tettem volna, ahol több éve játszom, így tudom, hogy hol van kamera és kiteszem mindennek a csapatom, akiket többre becsülök bárkinél.

Beckett és Castle összenéztek. Tudták mindketten, hogy a lánynak igaza van.

- Rendben, Liz. – most már Kate is leült. – Akkor mi történt a csarnokban mialatt ott voltál?

- Bementem reggel, talán hat múlhatott pár perccel. Az edző a pálya mellett irogatott valamit. Odamentem, hogy megkérdezzem, leadta-e már az ösztöndíjkérelmem, de elhajtott valami idióta indokkal, hogy most nincs ideje erre. Felhúztam magam és a hátsó kijáratot kivágva eljöttem. Fél héttől irodalom korrepetálásom van a suliban. Pontosan odaértem, kérdezzék meg!

- A kollégáim majd ellenőrzik, de arra esetleg emlékszel, hogy az ütők már ott voltak amikor te eljöttél?

- Igen, az edző mindig előkészített mindent. Tizenegyre kellett volna visszamennünk edzésre.

- Köszönöm, Liz. Ha igazoltuk az alibidet, elmehetsz. – Kate felállt.

- Várjon, nyomozó! Láttam valakit. Egy pasas ment be utánam a kijáraton. Mikor hátranéztem már csak a hátát és a cipőjét láttam. A csapatunk emblémája volt a pulcsiján és Nike cipője volt. Ez talán segíthet.

Kate biccentett és kilépett az ajtón. Castle egy pillanatra közelebb lépett Liz-hez.

- Ez még sokat segíthet! – kacsintott a lányra, majd ő is kiment.

Rick az asztalánál érte be a nyomozó.

- Kate, beszélhetnénk?

Beckett hirtelen felnézett. „Nem lehet, hogy most akarja felhozni a témát...” – gondolta. „Nem alkalmas ilyenkor az érzelmeinkről beszélni, egy ügy kellős közepén vagyunk. Le kell ráznom!”

- Ne most, Castle!

- Gyere, igyunk egy kávét. – intett a nőnek.

„Na jó, mielőtt belekezd, gyorsan elterelem a témát. De egy kávé tényleg jól esne most.” – gondolta és a férfi után indult.

 Miután beértek a pihenőbe, Castle még egyszer szétnézett, majd előhúzta a DNS vizsgálat eredményét a belső zsebéből. A kávégépből lassan csordogálni kezdett a friss kávé, az illata belengte az egész helyiséget. Beckett attól félve, hogy Castle az iránta táplált érzéseiről szeretne beszélni, inkább a kávégépet szuggerálta. Végre elkészült az egy-egy adag.

Castle elvette a felé eső poharat, majd átnyújtotta a papírt Kate-nek.

- Olvasd el. Én most itt hagylak vele, és az asztalodnál megvárlak. – mondta határozottan. Úgy vélte, hogy így a leghelyesebb. Beckett mindig is az a fajta nő volt, aki szereti egyedül intézni és feldolgozni az útjába kerülő dolgokat. Így most csak kisétált az ajtón és leült a helyére.

„Mi a fene...?” – döbbent meg Kate, miután Castle kiment. Felvette a kávéját és belekortyolt, majd széthajtotta a papírt, és olvasni kezdte. „Bőrszövetminta eredmény...Benyújtó: NYPD – Gyilkossági Csoport...” – ugrott pár sort, kihagyva a hivatalos részeket, amiket már kívülről ismert. – „...99%-os egyezés: McCarthy, Elizabeth...1995.09.10. Chicago...” – majd a lap aljára ért.

Castle nyugodtan kortyolta a kávéját, de nem telt bele néhány röpke percbe és hangos csattanást hallott a pihenő felől. Felpattant, de sejtette, hogy mi történhetett. Belépett a helyiségbe és Kate lefagyva állt a pult mellett. Fél kézzel támasztotta azt. Azzal a kezével, amelyikben a kávéját tartotta nemrég, így a bögre darabokban végezte a padlón. Mire Beckett végre felnézett a papírból, már olyan fehér volt, mint a fal.

„Határozottan nem tudott róla.” – nyugtázta Castle a nyilvánvaló tényt.

4.fejezet ~ 02/21