Kate
még mindig nem ocsúdott fel a döbbenetből, amit Castle apjával való találkozás
okozott. Ezek után végképp nem tudta eldönteni, hogy bemenjen-e szerelméhez,
hiszen hogyan ülhetne le mellé, úgy, hogy meg sem említi neki az apját.
Mr.
Rodgers javaslatára átmentek a kapitányság melletti kávézóba. A férfi szerint,
amíg nem tudják ki a tégla a rendőrök közt, addig így lesz a legjobb. Kate
egyből belement. Végre valaki, akiben bízhat - gondolta - mikor egy órán belül
a második kávéját kortyolgatta.
-
Szóval Rick már négy éve a rendőrségnél van?
-
Lassan öt.
-
Milyen ember? – a férfi halványan elmosolyodott – Úgy értem...
Kate
közbevágott:
-
Tudom, hogy érti. Hisz nem ismeri. – Beckett nem szemrehányásnak szánta, a
férfi mégis feltűnően elkomolyodott. - Nagyon jó ember. A legképtelenebb
helyzetekben is előáll valami elmélettel, amivel bármikor, bárkit képes megmosolyogtatni.
Önzetlen és soha nem adja fel.
-
Szereti őt, igaz?
-
Igen, szeretem. - Kate felnézett a férfira – Tudja mi történt?
-
Tudom.
-
Nem akarja látni a fiát?
-
Ez nem ilyen egyszerű, Kate. – rázta meg a fejét Rodgers.
-
Mostanában semmi sem az... Szóval, hogyan került anyám ügye magához?
-
Gondolom már rájött, hogy az akkor ügyön lévő rendőrök simlisek voltak. Raglan,
McAllister, Montgomery. Aztán ott volt még, hogy példa nélküli gyorsasággal
lezárták az ügyet. Ez feltűnt a belsősöknek is és már akkor tudták, hogy ez nem
mezei korrupció pár helyi zsaruval. Rögtön egy külön egységet állítottak össze,
hogy gyorsan véget vessenek az egésznek, de sejtelmük sem volt, hogy ez az ügy
sokkal régebbre nyúlik vissza. Smith - vele már találkozott – beépült, és hamar
kiderült, hogy ez komolyabb, mint bárki gondolta volna. Az egység tagjai sorban
tűntek el, ekkor szedtek le mindenkit az ügyről.
-
Maguk, hogyhogy nem tűntek el? – kérdezte Kate.
-
Smith és én voltunk a CIA-sok a csapatban. Hivatalosan sehol nem volt
feltűntetve a nevünk, hiszen a mi reszortunk volt a kémkedés és hírszerzés.
Vegye úgy, hogy mi vagyunk a rés a pajzson.
-
Mi lesz most? Most, hogy ön is itt van, így már találhatunk fogást rajtuk, nem?
-
Semmit nem jelent, hogy én itt vagyok. – A férfi megcsóválja a fejét. – Tudja
miért nem halt meg tegnap este? Pedig csak annyit kellett volna tenniük, hogy
feljebb emelik a fegyvert.
-
Akkor miért élek még? – Kate feszülten figyelt.
-
Mert játszadoznak magával, Kate. A fegyvereket is azért vitték el a
kapitányságról, hogy tudassák: a maga rendőrsége nekik apró piszok csupán a szélvédőn.
Ezek az emberek elmennek a végsőkig, amíg már fél lábbal a sírban nem áll, és
mire személyesen találkozik velük, csak lépnie kell egyet.
-
Tudja, ha most rám akarta hozni a frászt. Sikerült. – Kate a kávésbögrét
szorongatta. – Hogy találhatom meg őket?
-
Gondolom, már mondták páran, hogy jobb lett volna, ha nem folyik bele.
-
Említették. De ez már nem számít. Mi lesz most? Ölbe tett kézzel várjam, hogy
mikor jönnek és végeznek velem pusztán kegyelemből?
-
Maga nem találhatja meg őket. Ők találják meg magát! Ettől kell megvédenünk.
Miközben
Castle apját hallgatta, Kate lehúzta az utolsó korty kávéját.
-
Vagy nem. Van egy tervem! – a nyomozó felpattant az asztaltól. – Jöjjön!
Kiértek
a kávézóból. Rodgers-nek szednie kellett a lábait, hogy utolérje Beckett-et,
akinek nyilvánvalóan egy sürgető ötlete támadt.
-
Mit akar csinálni, Kate? – kérdezte, mikor utolérte.
-
Hívja Smith-t! Mondja, hogy jöjjön a kórházhoz. A többit útközben elmagyarázom.
Rodgers
a kórház előtt parkolt le autójával. Kate útközben elmagyarázta neki a tervét,
amit nem fogadott kitörő örömmel a férfi.
-
Nem tetszik ez nekem. – mondta.
-
Nincs más választásunk. Mikor ér ide Smith?
-
Egy órán belül itt lesz.
-
Jól van. Adja a nyomkövetőt! – Beckett a kezét nyújtotta.
-
Át fogják vizsgálni, megtalálják...
-
Amíg tudom, magamon tartom. Aztán csak a csapaton múlik milyen gyorsan találnak
meg.
-
Elmondja Rick-nek?
-
Nem. De ha rossz vége lesz, maga elmagyarázza majd neki.
Castle
apja csak mereven bólintott. Kate ötlete - hogy önként sétál anyja gyilkosai
keze közé, mindössze egy darab nyomkövetővel az övcsatján – elég ingatag
lábakon állt. Hiszen akár már rögtön meg is ölhetik, nem kell, hogy bárhová
elvigyék. Vagy rögtön kiszúrják a nyomkövetőt és akkor az egész halott ügy.
-
Hogy éri el, hogy ne öljék meg rögtön?
-
Hisz maga mondta. Ezek kiélvezik a gyilkolást... Várni fognak vele, és ez alatt
az idő alatt kell majd megtalálniuk.
-
Megtaláljuk, Kate.
-
Remélem.
Ezzel
a végszóval kiszálltak a kocsiból és a kórház bejárata felé vették indultak.
Smith egy órán belül itt lesz Beckett-ért. Átadja őt azoknak az embereknek,
akik a halálát akarják. Pont azt teszik, amitől Montgomery és Castle is
mindenáron védte a nyomozót.
-
Bejön? – tette fel a kérdést Kate.
-
Nem... Csak idáig kísértem, nyomozó. – Megálltak a kórterem ajtaja előtt. –
Megyek a kapitányságra, összeszedem a csapatot és megyünk maga után!
-
Köszönöm.
-
Ne tegye. Nem szabadna engednem, hogy ezt tegye. – Castle apjának arcán
szomorúság látszott megjelenni. Nem akarta ezt tenni, de ő is tudta, hogy nincs
már választásuk.
-
Viszlát! – köszönt el Kate mikor benyitott a kórterembe.
A
kilincs halkan kattant miután Kate bement, és Rodgers már csak a csukott
ajtónak válaszolt:
-
Úgy legyen. – felelte halkan majd szinte rohanva indult a kijárat felé.
Rick
az ágyban feküdt. Már nagyon jó színben volt, hiszen csökkentették a
gyógyszereit. Az állapota teljesen stabil.
-
Szia. – lépett oda hozzá mosolyogva Kate.
-
Már vártalak. – felelte Castle. A hangja már szinte teljesen a régi volt. A
légvétel is egész jól ment. Hirtelen nagyon sokat javult.
Megfogták
egymás kezét. Beckett nyomozó fejében csak az járt, hogy most nem szabad
sírnia, Castle-nek most nem szabad észrevennie, mire is készül. Ha rosszul sül
el az egész akkor most látja utoljára szerelmét.
Annyira
elgondolkodott ezen, hogy nem vette észre, hogy elbambult és csak a kezüket
nézte pár hosszú pillanatig.
-
Minden rendben? – kérdezte Rick elkomolyodva.
-
Persze. – jött a gyors válasz. – Hiányzol.
-
Hát még te nekem...
Kate
nem is engedte, hogy a férfi végigmondja, odahajolt és megcsókolta. Hosszú
szerelmes csókot váltottak.
-
Ebből még nagyon sokat akarok, ha kiengednek. – szólalt meg Rick.
Kate
csak nyelt egyet. Nem azért mert ő ne akarná ugyanazt, de egyáltalán nem biztos
benne, hogy itt lesz, amikor Castle-t kiengedik. Végül az ajtónyitódás
mentette meg a válaszadástól.
-
Nos, Mr. Castle. Hogy van? – Az orvos megállt az ágy végénél.
-
Jobban, sokkal jobban. – Rick Kate-re nézett.
-
Ha minden rendben lesz, akkor a hétvégén elengedem, de csakis akkor, ha szigorú
ágynyugalmat tart otthon.
-
Ez nagyszerű. Úgy lesz, Doktorúr!
-
Köszönjük. – biccentett Kate, amikor megcsörrent a telefonja.
A
kijelzőn Esposito hívása jelent meg. Bizonyára már tud a tervemről, gondolta
Beckett. Nem veheti fel, jobb lesz úgy ha nem veszi fel, ezért inkább kinyomta a
telefont.
-
Akkor megyek is. – A doktor elindult az ajtó felé. – Viszlát.
-
Viszlát.
Kate
még maradt pár percet Castle mellett, aki vissza akarta adni az óráját.
-
Megszolgálta, hogy újra nálad legyen. – kezdte volna kikapcsolni a szíjat.
-
Még maradjon, Castle. Kérlek.
-
Biztos? Ez az apád órája...
-
Biztos.
Búcsúzásként
óvatosan a vállára hajtotta a fejét és csak hosszan, egymás lélegzését
hallgatták.
-
Akkor addig félreraktad édesanyád ügyét, amíg ki nem engednek?
Kate
erre felemelkedett Castle válláról.
-
Igen. De most pihenj.
-
Rendben. Ha te kéred, akkor megteszem.
-
Szeretlek. – Kate alig bírta visszatartani a könnyeit, de görcsösen
megakadályozta, hogy egy is legördüljön.
-
Én is, Kate.
Amikor
kilépett a kórterem ajtaján a két kezébe temette az arcát. Nem sírt, már nem is bírt
volna, de úgy érezte, ez kell most, hogy a világ ne hulljon darabokra
körülötte.
Amikor
valaki megérintette a vállát, ijedtében összerezzent.
-
Mehetünk, Beckett nyomozó? – Smith állt meg mellette.
-
Szólt nekik? - kérdezte idegesen.
-
Megkapták a kódolt üzenetet.
-
Hol vannak?
-
A kórház bejáratánál várnak önre.
-
Menjünk. – mondta és még egyszer visszapillantott a kórterem ajtajára.
-
Nyelje le ezeket! – nyújtott oda hirtelen két kapszulát Smith.
-
Mik ezek?
-
Bízzon bennem. Szüksége lesz rájuk!
Beckett
nyomozó végiggondolta, hogy ha Castle apja bízik ebben a férfiben, akkor neki
is bíznia kéne. Ezért fogta a két szem gyógyszert és lenyelte őket.
-
Sajnálom, de durvának kell lennem. – ragadta karon erősen Kate-et.
-
Csak tegye, amit kell.
Mikor
kiléptek a kórház bejáratának ajtaján, Smith még lökött egyet a nyomozón, hogy
a színjáték tökéletes lehessen.
-
Menjen. – szólt utána durván.
Ekkor
két férfi állt meg Kate előtt. Arra számított, hogy két fekete alakot fog
meglátni, szigorú tekintettel az arcukon. Ehelyett két hétköznapi fickó állt
ott, összefont kezekkel és sejtelmesen mosolygott az egyikük.
-
Kate Beckett nyomozó. – A férfi szinte köpte a szavakat. – Fél már?!
Kate
szíve nagyon gyors ütemben kezdett verni. Átfutott az agyán, hogy talán még sem
kellett volna ez az egész. Aztán vett egy hatalmas levegőt és határozottan a
férfi szemébe nézett.
-
Nem. – mondta ki végül.
A
férfi fülsértően felröhögött. Hallani lehetett, hogy csak erőlteti. Végül mikor
abbahagyta, felhúzott szemöldökkel ezt felelte:
-
Az anyja is ezt mondta.
Még
két férfi jelent meg, akik Kate háta mögé léptek és az egyik egy hangtompítós
fegyvert húzott elő. A pisztoly alig hallgató pukkanással elsült. Smith testét
gyorsan berakták az egyik lesötétített kocsiba.
-
Jöjjön, Beckett nyomozó! – a férfi egy másik, ugyanolyan kocsi felé intett.
Kate utolsó gondolata Castle
volt. Látta maga előtt a huncutul mosolygó férfit, amint kávét tesz az
asztalára és leül a megszokott helyére. Ez a gondolat megnyugtatta őt, lelassult a szívverése, majd
elindult a fekete GMC terepjáró felé.
