Kate arcát fülledt párás levegő csapta meg, pont amilyen
tavaszi zápor utáni New York-i délután szokott lenni. Még nem nyitotta ki a
szemét, nem akarta az újabb szörnyűséget, de ahogy egyre inkább eszmélt, kezdte
felfogni a körülötte lévő hangzavart… a nem is kicsi hangzavart. Egyhelyben
állt és egyre csak azt érezte, hogy melege van. Lassan kinyitotta a szemét, de
a nap nem vakította el, ahogy várta volna, mert legnagyobb meglepetésére
napszemüvegben volt. Nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára napszemüvegben.
Egy utcát nézve állt. Ismerős volt neki a hely, de hirtelen nem tudta hová
tenni, mintha máshogy emlékezne ugyanerre a helyre. Autók araszoltak a délutáni
dugóban, és hátizsákos fiatalok vették körül. Mindenki sietett valahová. Egy
régi sárga taxi parkolt fel a járdaszegélyre. Kate levette a szemüveget, és
homlokráncolva nézte az autót. „Ilyen
taxik már nem is járnak New York-ban…” – jegyezte meg magában. Egy öltönyös
fiatalember szállt ki belőle, a kezében bőr aktatáskát szorongatva. Sose látta
még, de a fiú úgy bámulta, mintha csak ő lenne a helyi látványosság. Rögtön azt
gondolta, hogy biztosan kikandikál a fegyvere, mert általában ez ijeszti meg a
civileket, de amikor végignézett magán, megrökönyödött.
-
Te jó ég. – szaladt ki a száján.
Egy fekete-fehér összefirkált magas szárú tornacipő és egy
koptatott fekete halásznadrág volt rajta. Felül pedig fekete atléta, amire egy
sötétlila-zöld kockás inget vett fel. A kezében szorongatott napszemüvegre
nézett és hirtelen beugrott neki. A gimiben hordta utoljára. „Hány éves vagyok?!” – kerekedtek el a
szemei. Aztán a fejéhez kapott, mert érezte, hogy van rajta valami. Egy sapka.
Egy baseball sapka, de megfordítva.
-
Hé, Becks! – szólította meg valaki a háta mögül. –
Jössz már?! Kinő alattad a fű!
-
Az csak jó. Lesz mit szívni! – ismerős hang volt ez is,
mire hatalmas röhögés kezdődött.
Kate lassan megfordult. Erre a legmerészebb álmaiban sem
merte volna gondolni, de a gimis barátai álltak néhány méterre tőle. Mögöttük
pedig NYU – a New York-i Egyetem – hatalmas téglaépülete tornyosult a magasba.
Újra a rá váró kisebb tömegre nézett. Maddie állt a legközelebb és
türelmetlenül integetett neki, ő hívta egyedül Becks-nek. Rajta egy kantáros
farmerszoknya volt, halvány rózsaszín pólóval és egy sötétvörös keretes szemüveggel.
A lány mögött Brent, a közös gimis szerelmük feszített, és éppen rágyújtott egy
cigire. Brent körül még négy srác ácsorgott és mind épp röhögtek valamin.
-
Becks, most komolyan… - tette csípőre a kezét Maddie.
Kate bizonytalanul indult el barátnője felé, aki egy
szemforgatással fejezte ki örömét, hogy végre továbbhaladhatnak.
-
Végre!
-
Ne hozzunk szégyent az iskolánkra! – kiáltotta az egyik
srác. Kate-nek kellett némi idő, hogy eszébe jusson régi osztálytársa neve. – A
Stuyvesant Gimiből jöttünk…
-
Larry. – ugrott be a neve Kate-nek.
-
Mi a Stuy-gimi mottója?! – kiabálta most Brent, közben
pedig egyre közeledtek az egyetem bejáratához.
-
„A tudásért és bölcsességért!” – ordítozta mindenki, de
kissé összevisszára sikerült. Maddie még egy lányos ujjongást is csatolt a
belépőhöz. Mindenki elnevette magát, és erre már Kate is elmosolyodott.
Teljesen megfelejtkezett a gimis éveiről.
-
Milyen évet írunk? – hajolt közelebb Maddie-hez, de nem
sok diszkréciót kapott tőle.
-
Becks olyan másnapos, hogy még az évet se tudja. – nevetett
fel a barátnő.
-
Húúú… - jött a hátuk mögül a fiúk hangja.
-
Katie… Katie… hát az érettségi évét! – karolta át a
nyakát Brent, mire a sapkája majdnem leesett, de még időben megtartotta.
Így léptek be az egyetem épületébe, és a hatalmas
előcsarnokban kissé szétszéledt a csapat. A fiúk a sportvitrinhez szaladtak, és
felváltva mutogattak ide-oda. Maddie a faliújságra kitűzött programfüzethez
húzta Kate-et. Amíg barátnője azt böngészte, sikerült elgondolkodnia némiképp.
Sehogy nem ugrott be neki, hogy kerülhetett ide. Azzal már tisztában volt, hogy
– bár a legkevésbé sem önszántából – újra és újra átél bizonyos emlékeket,
amelyben Castle a lehető legkülönbözőbb módokon veszíti el életét. De a gimis
évek? Ez most komoly? Hiszen akkor még csak nem is ismerte Castle-t.
-
… akkor mit keresek itt?
-
Kate! – szólalt meg sértődötten Maddie. – Te hajtogatod
mindig, hogy te leszel a Legfelsőbb Bíróság első női bírája, én meg majd
ügyvédkedek, és együtt dolgozunk!
Kate szélesen elmosolyodott.
-
Tényleg! – csapott a homlokára. - Tényleg az akartam
lenni!
-
És mi változott?! – Maddie egyre feszültebb lett.
-
Semmi-semmi.
-
Na azért! – mire a lány vonásai egyszerre kisimultak.
Egyszerre zavargásra lettek figyelmesek, és mindketten
megpördültek.
-
Fiam! Itt nem lehet dohányozni! – a biztonsági őr öles
léptekkel közelített a srácok felé. – Ez közintézmény!
Brent gyorsan a földre dobta az égő bagót és rátaposott.
Kate gondolkodás nélkül indult el feléjük, Maddie pedig követte.
-
Na várj csak, fiam! – az őr fenyegetően rázta meg a
mutatóujját.
Az őr ért oda hamarabb és hunyorogva méregette Brent-et. A
levegőbe szaglászott, hogy megbizonyosodjon a szabályszegésről. Kate ekkor
lépett a fiú mellé, jelentősség teljesen ránézett, és megköszörülte a torkát,
mire Brent kissé megemelte a lábát és a csikket Kate talpa alá pöckölte. Az őr
hirtelen kapta le a tekintetét.
-
Emeld fel a lábad! – kiabálta a fiú arcába.
Kate jobb lábbal lépett egyet arrébb, a balt pedig húzta a
másik után. Brent bátran lépett hátra és vigyorgott közben az őr képébe. A
férfi mordult egyet, még egyszer végigpásztázta a fiatalokat, majd dühösen
fújtatva megfordult és elment.
-
Hát ez… - tárta szét a kezeit Brent. -… eszméletlen
volt!
-
Nem is tudom miért csináltam… - bambult el Kate. -… le
kellett volna buknod! – bólogatott bizonytalanul.
-
Mi van, te lettél a rend őre?! – horkant fel a
háttérben Larry.
-
Ne fessétek már az ördögöt a falra! – lépett előre
Maddie. – Brent csak örüljön inkább! És nem mellesleg lekéstük az
óralátogatást…
-
Menten elsírom magam! – szólalt meg másik fiú, közben pedig
az ökleivel sírást imitált.
-
Nem is azért jöttünk, hogy béna órákat látogassunk. –
röhögött Brent. – Hanem, hogy megtudjuk, hol lesz ma a legnagyobb egyetemi
buli!
-
Nyilván. – bosszankodott Maddie. – De úgy legalább csak
félig hazudtam volna otthon…
Otthon. Kate hirtelen felkapta a fejét. Ha ebben az évben
érettségizik, akkor az anyja még él. Na meg még nem is készül rendőrnek.
-
Anyám még él. – szaladt ki a száján.
-
Mé’? Meg akartad ölni?! – tátotta el a száját Larry.
-
Ez nem vicc! – dörrent Kate hangja, mire mindenki
elhallgatott és a körülöttük lévők is rájuk kapták a tekintetüket.
Maddie karon ragadta barátnőjét és arrébb húzta. Gondterhelt
tekintettel fürkészte az arcát.
-
Minden rendben van, Becks?
-
Persze. – sóhajtott Kate. – Csak haza kéne mennem…
-
Nee… - toporzékolt Maddie. - Nem hagyhatsz itt velük!
-
Ott van Brent, majd elfoglaljátok egymást.
-
Ugyan már! Kérlek!
-
Maddie… - kezdte volna az ellenkezést Kate, de
barátnője mögött egy csapat felsőbb éves lökte be az ajtót és nagy zajjal
léptek be, élükön pedig Castle. Kate szája tátva maradt.
-
Igen?
-
Castle?!
Mad is az érkező csapat felé fordult, majd vissza Kate felé.
Kate pedig továbbra is döbbenten meredt az akkor érkező kis
csapatra. „Az nem lehet…” – kicsit
még a fejét is megrázta – „Hogy nem
vettem észre…?”
-
Miről maradtam le?
A fiatal Rick és bandája egész közel álltak meg a két lányhoz.
Castle arca kisfiúsan ragyogott és szélesen vigyorgott a többiekre.
Vászonnadrágot viselt egy beletűrt sötét pólóval, amin egy kivehetetlen minta
volt.
- Figyeljetek! – kiáltott fel a közvetlenül Rick mellett
álló fiú. A felszólításra a csarnok egy emberként fordult feléjük.
- Ma bulit tartunk, hogy megünnepeljük drága Rodgers barátom újabb sikerét…
- Nem Rodgers… Castle! – szűrte ki a fogai között Rick.
- Mindegy. - legyintett a másik srác. – a helynek mi a neve? – súgta oda.
- Old Haunt.
- …az Old Haunt-ban! Jöjjön mindenki!
- Ma bulit tartunk, hogy megünnepeljük drága Rodgers barátom újabb sikerét…
- Nem Rodgers… Castle! – szűrte ki a fogai között Rick.
- Mindegy. - legyintett a másik srác. – a helynek mi a neve? – súgta oda.
- Old Haunt.
- …az Old Haunt-ban! Jöjjön mindenki!
Castle bambán elvigyorodott, beletúrt a hajába, és ekkor
szúrta ki, hogy valaki rendíthetetlenül bámulja őt. Kate még mindig leesett
állal és tágra nyílt szemekkel bambult Maddie válla felett egyenest a fiatal
Richard Castle-re.
-
Istenem. – kapta el a tekintetét.
-
Hé, ennyire azért nem jó pasi ez a Rodgers…
-
Hallottátok, lányok? – karolta át mindkettejüket Brent.
– Ma este irány az Old Haunt! Kate, az Old Haunt nem durva hely, most jöhetnél
te is…
-
Tényleg, Becks! Beugrunk, megnézzük mi a helyzet és
mehetsz haza.
-
Hát… - Kate bizonytalankodott. -… végül is
beugorhatunk… - Minden porcikája azt súgta, hogy rossz ötlet, de meg akarta
ismerni a fiatal Castle-t, újra a férfira emelte a tekintetét. Rick édesen
elmosolyodott, majd egy mellette álló vállát kezdte rángatni, hogy induljanak
már. „Miért nem emlékszem erre a napra?”
– Kate is elmosolyodott zavarában.
***
Az Old Haunt New York régi, de közkedvelt helyei közé
tartozott. Kate megállt a kétszárnyú fa kapu előtt és mosolyogva nézett fel.
Biztos volt benne, hogy ezelőtt ugyanez a nap máshogy alakult.
A zene már kintről is tisztán hallatszott.
-
Beengednek egyáltalán ide minket? – morfondírozott
Maddie.
-
Persze. – vágta rá Brent. – Annyi egyetemista van itt,
hogy elveszünk köztük!
-
Nem is tudom mikor voltam itt utoljára.
-
Soha, Becks. Most vagyunk itt először…
Hangos és ütemes ordítozás kezdett rá odabentről, de nem
igazán lehetett kivenni a zene miatt.
-
Gyertek! – Brent ment előre, utána Maddie és Kate is
elindult. Belépve a kapun már az udvarrészen szemmel Castle-t kereste, de
odakint csak páran lézengtek. A Bár ajtaja tárva nyitva volt és a kiabálás
egyre jobban hallatszott. A zenegép egy Nirvana számot játszott.
-
De régi ez a szám. – rázta meg a fejét Kate, mintha nem
hinné el, hogy milyen régen hallotta már.
-
Hát, ha neked egy két hónapja kijött szám régi… Nem
vagy ma formában! – fordult hátra Maddie.
Kate úgy döntött, hogy nem tesz több megjegyzést. Az ajtóban
viszont megtorpant. A tömeg elég nagy volt, de az este még alig kezdődött el,
úgyhogy ennél csak több emberre lehetett számítani. Bal kéztől hosszú bárpult
húzódott végig, egész a szemben lévő falnál beállított zenegépig, legalább egy
tucat bárszékkel. Középen egy elég nagy tér hagyva, míg jobb kéztől műbőr és fa
ülőbox-ok sorakoztak. Cigi füst és alkoholszag keveredett a levegőben, amit
egy-két nyitott ablakkal próbáltak ellensúlyozni, nem sok sikerrel, de legalább
nem kellett harapni a füstöt.
Az ordítozás még mindig nem hagyott alább, de végre ki
lehetett venni a szavakat.
-
Még – még – még …
Kissé széthúzódott a középen összegyűlt csapat. Az ordítozás
tárgya egy két lábbal magasban tartott kissé zilált tekintetű srác volt, aki a
száját a söröshordó csapjára szorította, és egy kézzel támasztotta azt, a
másikkal pedig kalimpált a tömegnek a még hangosabb bíztatásért. Kate-nek
viszont nem ez volt a lényeges, hanem a sört pumpáló srác – Castle -, aki fél
kézzel nyomta a kart, a másik kezében pedig egy műanyag poharat szorongatott.
Maddie ragadta karon az elkalandozott Kate-et és magával
húzta egy box-hoz, ahol a fiúk ültek. Brent épp akkor indult némi
lélekerősítőért. Kate becsusszant barátnője mellé, de még mindig a sörivó
versenyt vizslatta. Soha nem hitte, hogy egyszer gimis éveiben ébred, bár azért
vissza sosem kívánta volna őket.
-
Menj oda! – bökte oldalba Maddie, mire kiesett a
gondolatmenetéből.
-
Mi? Nem, dehogy!
-
Tessék. – a lány egy feles poharat tolt Kate elé. – Ez
már egy lépés…
-
Maddie, nem hinném, hogy ez segítene… nem is ettem
egész nap, ha most ezt lehajtom, biztos kiüt…
A Kate körül ülők egyszerre hallgattak el, és üveges
tekintettel néztek rá.
-
Mondja ezt a Stuy legnagyobb lázadója…
-
Jaj… - dörzsölte meg a homlokát Kate. Kényszeredett
mosollyal az arcán megemelte a poharat és összeszorított szemekkel lehúzta a
tartalmát. – Mi a fene ez?! – krákogta.
-
A pultos azt mondta valami specialitás… a neve
„Gyilkos”…
-
Az kell nekem… - jegyezte meg még mindig kissé
rekedten. „… ennyi szenvedés után, egy
kis bátorítás elkél… és legalább szerepben maradok.” – nyugtázta magában és
újra Castle irányába fordította a fejét. Nem kis meglepetésére, a srác is őt
nézte éppen. Rick megemelte a poharát, a vigyora alapján sejteni lehetet, hogy
nem az első körön van túl. Új számot indítottak el a zenegépen, egy régi Guns
N’ Roses-t.
***
Még két ilyen „gyilkos” feles után Kate elégnek érezte a
lépések számát, hogy odamenjen Rick-hez. A felsőbb évesek csapata a pultnál
ült, kissé szétcsúszott állapotban. De volt, akinek még maradt ereje énekelni.
Ő volt a dalos részeg a csapatban. Nagy részük alvós részegként feküdt el a
pulton, Castle pedig lassan iszogatta még a maradék sörét. Pont akadt mellette
egy üres hely, amit Kate hunyorogva szúrt ki magának. Dalos pacsirtánk egy 25
centest dobott a zenegépbe és felcsendült az AC/DC-től a Highway to Hell. Kate
csak fújt egyet. „Utállak irónia…”
Maddie kirángatta középre Brent-et, hogy ugráljanak egy sort
erre a számra.
Kate nekiveselkedett és elnyúlt lépésekkel megindult Rick
felé. Mikor odaért lazán felkönyökölt a pultra, a másik kezét pedig csípőre
tette.
- Hello.
- Szia. – itta ki az utolsó korty sört Rick. – Megmondom
őszintén, ha most nem jössz ide, ez után a sör után, én mentem volna!
- Az időzítésemmel mostanában akadnak gondok…
- Nekem meg most szívfájdalmam van… - bukott ki Castle-ből.
Hirtelen elszomorodott az arca.
- Az van nekem is… - mondta Kate, és felült a bárszékre.
- Igyunk erre! – emelte fel az üres poharát Rick, majd
összehúzott szemöldökkel nyugtázta, mintha azt kérdezné „Ez mér’ üres?!” - Ki törte össze a kicsi szíved?
- Hát… ez egy hosszú történet… azt hiszem… - Kate gondolatai
mintha kicsit visszarázódtak volna az eredeti helyükre. - Jó ez a hely.
- Aha. Ha lesz annyi pénzem, tuti megveszem.
- Abban biztos vagyok.
- Amúgy Rick Castle… - nyújtotta felé a kezét Castle.
- Kate.
Castle eltolta magát a pulttól.
- Nos, Kate, van kedved levegőzni? Nem bírok itt ülni
tovább. – nyújtózkodott jobbra-balra.
Beckett egy gyors oldalpillantást vetett barátnője felé, aki
látszólag táncolt, gyakorlatilag az nem nevezhető táncnak.
- Persze.
Néhány pillanat múlva együtt léptek ki az Old Haunt kapuján.
A levegő még mindig fülledt volt, pedig már igen későre járt. Az időjárás olyan
volt, mint egy esős, de meleg nap utáni némileg hűvösebb estén szokott lenni,
ami újabb záporral kecsegtet.
- Azt mondtad – kezdte Kate kissé bizonytalanul -, fáj a
szíved. Mi történt?
- Mondhatjuk úgy, hogy kipukkant a nagy amerikai-álom lufim...
– Rick arcán kényszeredett mosoly jelent meg. - Vagyis Kyra inkább
szétrobbantotta...
- Kyra? – motyogta maga elé Kate. „Honnan ismerős neki ez a név? Castle
főiskolai szerelme! Hát persze…”
- Igazából mondanék róla rosszat, de nem tudok, azon kívül,
hogy felszállt egy repülőre és a szívem egyik felét is magával vitte.
- Miért ment el?
- Azt mondta, időre van szüksége. – Rick menetközben
letépett egy levelet a járda melletti bokorról.
- De még olyan fiatal vagy, még találkozhattok!
- Ezt most úgy mondod, mintha te olyan öreg lennél. – egy
pillanatra elmosolyodott, de a szeme ugyanolyan komoly maradt. - Azt terveztem,
hogy az egyetem után elveszem, írok még pár könyvet és talán saját kiadót
nyitok, olyan kezdő íróknak, akiket elutasítanak, csak mert nincs protekciójuk...
– Castle újra a levelet szuggerálta a kezében.
- Szóval ez volt az álmod...
Kate, habár fogalma sem volt miért került oda ahová, most
már egy része örült az eseményeknek. Amilyen keveset beszél magáról Castle, és
amilyen kevés dolgot tud róla Kate, most szöges ellentéte felnőttkori
önmagának. Rick, miután szakított Kyrával, a nagy szerelmével, a sikere egyre
nagyobb lett, két csődbement házassága után nem csoda, hogy kezdtek
lemorzsolódni a régi álmok. Hiába van ott a lánya, Alexis, az lett a keresztje,
hogy igazi szerelmet nem talált, már csak a sikert és a hírnevet látták benne.
Kate-et Rick válasza zökkentette vissza.
- Most is az! Csak remélem, hogy tálalok valakit, akivel
megvalósítom.
Régi New York-i épületek mellett haladtak el, amiknek az
aljában üzletek sorakoztak. A kirakatokban itt-ott villogott valami, különböző
színes plakátok hívták fel a figyelmet az akciókra. Egy könyvesbolt kirakatánál
Kate megtorpant. Castle egyik könyve volt egymásra pakolva és felette nagy
felirattal: „Az ifjú író újabb bestseller-e!”
- Szerintem megvalósítod. – mosolygott Rick-re.
- Ezzel a véleménnyel egyedül vagy! – dugta zsebre a kezeit
a férfi.
- Hogyhogy?! – Kate ledöbbent.
- Anyám szerint múló állapot, és még azt se tudja, hogy
szakot váltottam az előző félévben... – közben továbbmentek. - Amiért az óta is
hálát adok a tanáromnak, az ő javaslatára tettem. Végül így sikerült kiadatnom
az első könyvem. – Castle a kicsit távolabb lévő park felé intett. – Leülünk?
Kate csak bólintott. Sosem hallott arról, hogy Martha nem
támogatta a fiát, Castle erről sem mesélt neki.
- Édesanyád nem örült a sikerednek?!
- Az első kiadó elutasította a kéziratot, a levelet anyám
bontotta ki... – Rick elhúzta a száját. - Azt mondta őrült vagyok, ha azt
hiszem, hogy ebből fogok megélni. Egy heti hallgatás után hozzátette, hogy nem
akar nekem olyan életet, mint az övé. – közben leült a park szélén álló egyik
hintára. - Tudod, ő színész, engem meg mindenáron orvosnak akar.
Kate újra csak bólintott, jelezve, hogy figyel és várja,
hogy folytassa.
- De ki mondja meg mi az őrültség, nem igaz? Anyám?! Két
martini között? Nem hinném. – Rick meglökte magát a hintával, mire az
nyikordult egyet.
- De te kiálltál az álmodért...
- Ki bizony! – vágott közben. - Bolond, aki nem teszi. – a
szemében végre más is megcsillant a csalódottságon kívül. A büszkeség. - Tudod,
megtartottam a kiadó elutasító levelét. Egykezemen meg tudom számolni, hányszor
hallgattam anyámra, de akkor igen! Azt mondta, tartsam ezt szem előtt, ha
legközelebb próbálkozni akarnék. – a kezével pedig imitálta, mintha csak a
papírt tartana fel a kezében.
- Akkor mi változott?
- Semmi. A levél kint lóg a falamon! – mosolyodott el. - Ha
valamit nagyon el akarok érni, csak rá kell néznem, és emlékeztet, hogy ne
adjam fel.
- Belőled nagyszerű ember lesz, Rick.
Kate csodálattal nézett a mellette ülő íróra. Ettől a rövid
beszélgetéstől mintha közelebb érezte volna magához a férfit. Olyan dolgokat
tudhatott meg, amiket talán csak nagyon sokára, vagy egyáltalán nem jutottak
volna tudomására.
- Mit sem ér ez...a könyvek, a bestseller címke... – Castle
újra elkomolyodott. - …nincs már kivel megosztani...
Kate elengedte a hinta láncát és Rick vállára tette a kezét.
Már csak az, hogy hozzáért, rengeteg pozitív energiával töltötte el.
- És mi a te álmod, Kate?
- Az álmokból egyelőre elegem van... – és leengedte a kezét.
- Ugyan már! – Rick újra meglökte a lábával a hintát. - Mi
törte össze így a szíved?
- Csak... úgy érzem, hogy az élet furcsa játékot űz velem,
néha úgy, hogy az utamba sodor valakit – Kate mélyen a férfi szemébe nézett. -
…néha pedig, hogy folyton elveszi.
- Rég láttam ilyen szemeket…
- Tessék? – hirtelen elkapta a tekintetét.
- Amik ilyen szomorúak. Mondd el, kérlek!
Kate elfordította a fejét, arra az irányba ahonnan jöttek.
Az egyik kirakat villódzó apró fényeit nézte. Miért ne lehetne ő is őszinte, ha
Rick is így megnyílt neki?
- Az én álmom most azzal az emberrel lenni, aki megfogja a
kezem, és már sosem ereszti el, aki lélegzik helyettem, ha az én lélegzetem
eláll. – Kate lehunyta a szemét. - Aki látja, amire én vak vagyok, hallja, amit
előlem elrejt a hangzavar, és ott van akkor is, ha épp nincs ott…
- De hisz veled van.
- Tessék? – kapta vissza a fejét Rick felé.
- Gyere! – intett Castle és felállt. A hinták előtti füves
rész közepére sétált, Kate pedig követte őt.
- Miért jöttünk ide?
- Nézz fel! – mutatott fel Rick.
Kate követte az utasítást. Egész hátrahajtotta a fejét, hogy
egyenest az égre bámuljon.
- Nem látok semmit. – értetlenkedett.
- Áhh, ott fent csillagoknak kéne lenni! – tárta szét a
kezeit Castle.
Kate először furcsán nézett le a férfira, majd mindketten nevetésben
törtek ki.
- A gonosz felhők megakadályozták, hogy költői légy. –
kacagott jóízűen Kate.
- Meg... – Rick tettetett bosszúsággal rázta a fejét. - Elég
rendesen.
- Várj, ott egy…
- Az egy helikopter, ne tévesszen meg! – mire újra
elnevették magukat. – Vagy az alkohol hatása.
Kate kifújta magát.
- Mit akartál volna mondani?
- Csak, hogyha felnézel, tudd, hogy ugyanazon csillagok
alatt állsz azzal, akit keresel, és talán épp ő is az eget nézi. – Rick apró,
édes mosollyal az arcán nézett a lány szemébe. - Tudom, nyálas szöveg, de író
volnék… vagy mi…
- Nekem azért tetszik…
Kate gondolkodás nélkül lépett közelebb az előtte ácsorgó
férfihez. Rick még fiatal kiadásban is magasabb volt nála, és az sem segítetett
rajta, hogy nem a szokásos magas sarkú cipőjében volt, hanem egy szakadt
tornacipőben próbált lábujjhegyre állni. A mozdulat egész addig hirtelen volt,
még már csak centik választották el az arcukat.
- Mit csináltok ti itt? – dörrent egy hang a sötétből, mire
szétrebbentek. – Nem hallom! Mit kerestek itt ilyen későn? – az alak közelebb
lépett, így már tisztán ki lehetett venni, hogy egy járőr. A zseblámpáját
egyenesen a két fiatalra szegezte.
- Mi csak… - hebegte Kate, miközben a szemét eltakarta a
fény elől.
- Mi csak itt vagyunk. – vágta rá Rick.
- Ittatok? – ráncolta a homlokát a rendőr.
Kate csak hevesen rázta a fejét, míg Castle újra rávágta a
gyors választ.
- Nem.
- Menjetek haza! – biccentett feléjük a férfi. - New York
veszélyes hely este.
- Megyünk. – szólalt meg előbb Rick.
A park fáinak levei zajos zörgésbe kezdtek. A szél
feltámadt, enyhülést jelentő hűvös levegőt hozva az estébe, majd mindezt lassan,
apró cseppekben követte az eső is.
- Az időjárás is ellenünk van. – állapította meg a
nyilvánvalót Rick. Levette magáról a farmerkabátját és Kate vállára terítette.
- Tessék, vedd fel.
- Köszönöm. – mosolyodott el hálásan.
Csalódással töltötte el, hogy nem csókolhatta meg szerelmét.
Rick tekintete Kate karján végighaladva az összekulcsolt kezeiken állt meg.
Kate – mikor elhúzta volna a kezét – érezte az apró szorítást, ami jelezte,
hogy a férfi egyáltalán nem bánja, ha így maradnak.
- Gyere, menjünk vissza. – indult el Rick a járda felé, Kate
pedig szorosan követte őt.
A járőr megvárta, amíg a két fiatal kiér a parkból és
ellenkező irányba indult el, az autója felé. Kate a park melletti piros lámpánál Castle vállához dőlt. Összehúzta
magát, mintha csak fázna, de igazából jól esett neki a hűvös. Még szorosabban
bújt Rick-hez, és annyira lefoglalta a férfi közelsége, hogy észre sem vette,
ahogy a férfi órája végigkarcolja a csuklóját.
„Bárcsak
megcsókolhattam volna…” – gondolta, miközben nagyot sóhajtott. A lámpa
zöldre váltott, és leléptek a járdáról.
