Kate
és Rick már délelőtt eljöttek Beckett lakásáról. A kettesben töltött éjszaka
után szerettek volna már egy kis időt Alexis-el és Martha-val tölteni. Az
elmúlt egy hónap nagyon nehéz volt mindenki számára, és Kate-nek is hozzá kell
szoknia, hogy a Castle család tagja lesz. Előző este Rick még felhívta a lányát,
aki a lelkére kötötte, hogy másnap együtt ebédel mindenki. Azonban a páros úgy
döntött, hogy hamarabb hazamennek.
-
Valahol itt kell lennie a kulcsomnak... – tapogatta az ajtóban a zsebeit Rick.
-
Aha... – Kate meglengette a kulcscsomót. – Ha rajtad múlik, nálam hagyod.
-
Mi lenne velem nélküled? – mosolyodott el édesen a férfi.
-
Soroljam? – vágott vissza nevetve Kate.
Castle
nyitotta az ajtót és jókedvűen, kézen fogva léptek be a lakásába.
-
Apa?! – hökkent meg Rick, amikor kanapé mellett álló férfira nézett, aki épp az
ingét gombolta.
-
Richard! – látszólag nem számított a fia érkezésére. – Én csak... – a kanapén
szétszórt ágyneműre mutatott. – Beszédem volt anyáddal és...
-
Én mondtam, hogy maradjon. – szólt közbe Alexis, aki épp leért a lépcsőn. –
Szia, Kate. – mosolygott a nyomozóra.
-
Szia, Alexis. Megmutatnád, hová rakhatom a holmimat? – kérdezte Kate és
felemelte a táskáját, amiben pár napi ruhaadag van. Az ebéd után nem készült hazamenni. Tudta, hová kéne mennie, csak azért kérte meg Lexis-t, hogy
mutassa az utat, hogy ezzel kettesben hagyják apát és fiát. A két hölgy felment
a lépcsőn.
-
Anya hol van? – kezdte Rick.
-
Korán elment. Azt hiszem, vásárol az ebédhez.
-
Ő fog főzni? – halvány mosoly látszott megjelenni az arcán.
-
Ő szeretne. – bólintott Rodgers.
A
levegőben annyi kimondatlak dolog lebegett köztük, mégsem tudott egyikőjük sem
kezdeményezni. Mit kéne most mondanom?
– gondolták ugyanazt mindketten.
-
Sajnálom... – szólaltak meg egyszerre.
-
Nem, fiam. – emelte fel a kezét az idősebb férfi. – Igazad volt. Teljesen. Ha
nem így alakultak volna a dolgok, akkor az én lelkemen száradt volna Beckett
nyomozó...
-
Ne! – állította le Rick, mielőtt végigmondhatta volna. Nem akarta hallani azt,
hogy Kate meg is halhatott volna. – Nem úgy történtek a dolgok. Szerencsére.
-
Nem is beszélve arról, hogy a CIA-s múltam miatt elveszítettelek titeket. Nem
ismerhettem a csodálatos unokámat. – Rodgers lehajtotta a fejét.
-
Nagyszerű lány. – bólogatott egyetértően.
-
Biztos vagyok benne, fiam. – Castle apja újra felemelte a fejét, és kézbe fogta
a zakóját. – Ne légy dühös rá, és anyádra sem. Tudom, hogy a te házad, de
ragaszkodtak hozzá, hogy legalább estére maradjak.
-
Miről beszéltetek anyával?
-
Mindenről. Főleg a múltról. Azt hittem látni sem akar majd, de igazából úgy
fogadott, mintha csak egy hétre mentem volna el.
-
Még szeret téged. – Rick közelebb lépett, hogy ne olyan távolról
beszélgessenek. – Sok mindenkivel megpróbálta. Ebben ráütöttem... én is csak
egy embert szeretek, de őt tűzön-vízen át.
-
Nagyon jól választottál, Richard. – mosolyodott el büszkén az apja.
Pár
perces néma csend állt be közöttük. Végül Rodgers úgy döntött, hogy ideje
mennie. Megtette, amiért jött, de úgy vélte, hogy fia nem látná már szívesen.
Elindult az ajtó felé, de amikor elment Rick mellett, ő utána szólt:
-
Itt hagysz újra? – pördült meg Castle.
-
Tessék?!
-
Nem is akarod megismerni Alexis-t?
-
Úgy érted... – kezdte félve - ...hogy megbocsátasz?
-
Úgy értem, hogy maradj, hogy megbocsáthassak. – és kezet nyújtott az apjának.
Rodgers
szemébe könnyek gyűltek, de nem gördültek le. Tétován nézte fia kezét, majd
felnézett a szemébe. Nem látott benne sem haragot, sem dühöt. Nem fogadta el a
kézfogást, hanem válaszul inkább magához ölelte a fiát. Sosem hitte, hogy ezt
megteheti majd egyszer így végül hiába küzdött a sírással, az mégis kitört
belőle.
Rick
hezitált, de végül ő is átölelte az apját. Ebben a pillanatban nyitott be
Martha két hatalmas papírtáskával a kezében. Meglátta a két férfit és
elmosolyodott.
-
Segítene valaki? – szólt oda kérdőn.
Apa
és fia egyszerre léptek oda segíteni, de Ricknek nem maradt táska, így apja
egyedül cipekedett a konyhába, addig ő válthatott pár szót az édesanyjával.
-
Kate? – érdeklődött Martha.
-
Az emeleten van Alexis-el.
-
Apád?
-
Marad. – Most már mindketten elmosolyodtak.
-
Második unoka?
Rick-nek
csak tátva maradt a szája, hogy az anyja már ilyeneken gondolkodik. De mielőtt
válaszolhatott volna Kate jelent meg a lépcsőn.
-
Majd dolgozunk rajta. – válaszolt a férfi helyett.
-
Helyes. – bólintott Martha, és elment a konyha felé. – Neki kezdek az ebédnek,
különben sose lesz kész.
-
Mi azzal csak jól járunk... – motyogta Castle az orra alatt, mire Kate
megbökte.
-
Ne mondj ilyet. – nevetett – Inkább segítsünk!
Castle
magához húzta a nyomozót, megcsókolta majd halkan megszólalt:
-
Vagy rátérhetnénk az előbb említett project-re.
Kate
rögtön értette, hogy mire gondolt a férfi. Martha második unoka tervére,
természetesen. Mosolyogva megölelte Rick-et, jelezve, hogy ez most nem épp a
megfelelő pillanat. De majd eljön az is...
Alexis
is lejött az emeletről. Hatalmas mosollyal lépett oda hozzájuk.
- Képzeljétek! Megismertem egy fiút a Columbiáról. Megkérdezte, hogy ha már ott leszek,
elmegyek-e vele randizni.
-
És mit mondtál? – kérdezte komolyan Rick.
-
Igent. – mosolygott még szélesebben a lánya.
-
És én így engedjelek el főiskolára, mi?
-
Csak okosan, Alexis. Tudod! Hagyd teperni. – tanácsolta Kate.
-
Igen?! Szóval ez a te módszered? – húzta össze a szemöldökét Castle.
-
Bevált, nem?
-
Alexis, hallottad?! Hagyd teperni a fiút! – bólintott szigorúan az író.
Kate
és Lexis felnevettek.
-
Segítenétek? – szólalt meg Martha a háttérben – Rick! Apád már most elvágta az
ujját. Átvennéd a helyét? Kate! Figyelnél a párolt zöldségre?
Alexis
elindult fel a lépcsőn, de a nagyi ezt nem hagyta szó nélkül.
-
Alexis, drágám! Ki fog megteríteni?
-
Majd én. – fordult a lány felé Kate - Menj csak, beszélgess azzal a fiúval.
- Köszönöm. - és Alexis már el is tűnt az emeleten.
Rick pár pillanaton belül szintén elvágta az ujját, mire Martha és Kate csak a fejüket csóválták. A két férfi valamikor a sütés közepénél eltűnt a konyhából és ebédig elő sem kerültek az író dolgozószobájából. Martha a terítés végén megölelte a Kate-et és megszólalt:
- Köszönöm, hogy boldoggá teszed a fiamat! - úgy ölelte mintha el sem akarná már engedni.
- Mindig. - válaszolta Kate, és egy pillanattal később mindenki farkaséhesen ült asztalhoz.
[...]
>>> Vége <<<
Köszönöm, hogy elolvastad :)
