Lassan elmúlt éjfél és még mindig a tábla előtt
álltak egy-egy bögre kávéval. A hétfő kivételével az összes nap menetét össze
tudták rakni.
- Olyan, mintha fel sem keltem volna aznap
reggel... – bosszankodott Kate.
- Talán fel sem keltél.
- Hogyan eshet ki egy egész nap, Castle?
- Láttam ilyet egyszer egy filmben... – kezdte
Rick, de amikor meglátta Beckett arckifejezését, inkább elhallgatott.
- Kell lennie valaminek, amiben hibázott. Nincs
olyan, hogy tökéletes gyilkosság. – a nyomozó közben a táblán lévő képeket
vizslatta.
- Miért vagy benne olyan biztos, hogy a
gyilkosságnál hibázott?
- Nem vagyok. De csak arra találhatunk
bizonyítékot. Ha máshol vétett, azt nem tudjuk bizonyítani. Nem állná meg a
helyét a bíróságon, hogy „három szál virág volt nála, és nálam is annyi volt”.
Ezt sosem veszi be az esküdtszék. Ha egyáltalán eljut odáig az ügy...
- Akkor miért hagyjuk, hogy Barton azon a
nyomon haladjon? – húzta össze a szemöldökét Castle.
- Addig sincs útban. – húzta le a maradék kávét
Beckett.
- Talán segíthetne. – a
férfi csak megvonta a vállát – Meglát valamit, amit mi nem.
- Mi olyat láthatna, ami én nem? – tette
csípőre a kezét.
- Nem tudom, Kate. Itt állunk már órák óta és
semmi nyom. – magyarázta feszülten Castle.
- El is mehetsz! – vágta rá a nyomozó, majd ránézett
a kezükre és leesett neki, hogy össze vannak bilincselve.
- Kitalálunk valamit, hogy bizonyítsuk...
- Igen, és mit? – vágott közbe és kérdezett
vissza dühösen.
Beckett igazából az ügy miatt volt feszült és
dühös, de az egészet Castle-ön töltötte ki.
- Nem tudom, Kate. – vágta rá most már Rick is
idegesen – Ha tehetném, emlékeznék helyetted.
Kate beletúrt a hajába és csak a fejét rázta
meg. Bele akart őrülni, hogy nem találnak semmit, ami elterelné róla a gyanút.
- Legalább egy pillanat beugrana.
- Mindig vannak ilyen pillanatok. Van amelyekre
nem emlékezünk, mégis kapaszkodunk beléjük... és van olyan, ami szinte beleég
az emlékezetünkbe pedig inkább szabadulnánk tőle. – mondta komoly arccal Castle
és közben végig Kate-re nézett. Beckett-ben most már tudatosult, hogy Castle
biztosan tudja, hogy emlékszik arra, ami egy éve történt. A vallomásra. Túl
sokszor utalt már rá a férfi.
- Castle. – Kate összekulcsolta az ujjait a
férfi ujjaival. – Ne most.
- Akkor mikor? Attól félsz, hogy most nem tudsz
elküldeni és azt mondani, hogy majd hívsz valamikor?
– és szembe állt a nyomozóval, aki csak lesütötte a szemét.
- Hogyan tudtad meg, hogy emlékszem rá?
- Te mondtad ki. Amikor a robbantási ügyben
nyomoztunk és kihallgattad azt a pasast. Ott álltam a megfigyelőben.
Castle még mindig a szemébe nézett, de a
nyomozó csak elnézett a válla felett. Nem volt mersze belenézni Rick szemébe,
mert félt attól, amit látna.
- Francba ezzel a bilinccsel... – mondta
könnyes szemmel.
- Pontosan. – mondta komoly hangon Rick – Ez
az egyetlen dolog, ami jelenleg hozzám köt téged, igaz? Ezért nem mondtad el.
Erre a mondatra már Kate is belenézett a férfi
szemébe. Csak szomorúságot látott a máskor kisfiús huncutsággal csillogó
szemeiben. Némi csalódottság vegyült talán köré, ami miatt szörnyű lelkiismeret furdalást
érzett.
- Castle... – szorította meg még jobban a férfi
kezét.
- Nem! Ezt itt és most tisztáznunk kell. –
jelentette ki szigorúan.
- Csak időre volt szükségem, Castle.
- Volt? Már nincs?
Kate nekitámasztotta a homlokát Rick mellkasának.
„Honnan indult ez a beszélgetés?” –
gondolta. „Csak túl ideges vagyok az ügy
miatt! Ne tegyél semmi elhamarkodottat, Kate!” – mondta magában.
Castle nem tudta hová tenni Beckett
viselkedését, hiszen azt várta, hogy majd elküldi őt a fenébe. Arra, hogy ott
álltak kéz a kézben, megbilincselve - és Kate lassan átöleli, majd az arcát a
mellkasába temette - nem tudott mit mondani. Ezért inkább megtette a
legszélsőségesebb lépést, ami eszébe jutott. Eltolta magától a nőt, a szabad
kezével az arcát simította végig és végül lassan közeledve felé megcsókolta.
Kate-nek minden tagja azt súgta, hogy nem szabad most ezt tennie, kivéve a
szíve, ami aztán győzött minden más felett és szenvedélyesen visszacsókolt.
***
- Hol van a gyanúsított? – kérdezte az öltönyös
férfi Barton ügynököt, miután kiléptek a liftből. Barton szétnézett, majd
megpillantotta az íróasztalon fekvő két alakot, akik egymás kezét fogták.
Beckett a billentyűzete helyén aludt lehajtott fejjel. Castle pedig egy kupac
aktával támasztotta a fejét és tátott szájjal szundított.
- Ott az íróasztalon... – nyögte Barton
fájdalmasan. Számára ez semmi jót nem jelentett, hiszen feletesse jött be vele a
12-es kapitányságra.
- Hogy került oda, amikor egy cellában kellene
ülnie, Barton ügynök?! – állt neki a ügynöknek a férfi.
- Gondoltam, így több hasznát vesszük, Uram.
- Látom. És ki az a fickó, akivel össze van
bilincselve? – a férfi kezdett igazán dühös lenni.
- Tanácsadó.
- Pont az kell a gyanúsítottnak! Tanácsadó! Mi
van magával, Barton ügynök? – szól erélyesen a férfi, mire Kate felébredt és
felrázta Castle-t is. Mindkettőjüknek valamilyen lenyomat volt az arcán és
hunyorogva néztek fel a két ügynökre.
- Jó reggelt, Beckett! – tette keresztbe a
kezeit Barton.
- Magával később beszédem lesz! – szólt a férfi
Bartonnak. – Maguk meg mit csináltak itt egész este?
- Bizonyítékot kerestünk. – magyarázkodott
Rick, majd mindketten felálltak és megigazították magukat.
- Mert azt így szokás. És találtak legalább
valamit?
- Nem. – mondta Kate lesütött szemmel.
- Remek. Még ma átszállíttatom Beckett nyomozót
egy szövetségi megfigyelőbe. – szólt dühösen a férfi majd Castle-re nézett – A
tanácsadó nem érdekel. Jöjjön Barton! – fordult sarkon a névtelen felettes.
- Uram,... – kezdte volna Kate, de mivel még
mindig össze voltak bilincselve Castle-el, ezért kicsit félresikerült a
karlendítés és leverte a ceruzatartót az asztalról.
Barton ügynök és a felettese közben már
eltűntek Gates irodájában.
Castle lehajolt, hogy segítsen Beckett-nek, de
a nyomozó megállította.
- Így összebilincselve könnyebb, ha én hajolok
le. Kisebb vagyok.
Miközben Kate összeszedte a széthullott
ceruzákat, Castle halkan megszólalt:
- Kihozunk majd, Kate! – hirtelen eszébe jutott
valami az előtte térdelő nőről.
- Nem találtunk bizonyítékot, Castle. Nincs
semmi ... – de elhallgatott hirtelen, amikor meglátta, hogy Castle az ujjaival
fegyvert formálva mutogat rá. Berogyaszt – feláll – berogyaszt – feláll.
- Castle, mi a fenét művelsz? – meredt rá. Épp
felállt volna, de Rick visszatolta.
- Te kisebb vagy, Kate! Kicsi. TÚL KICSI! – kiáltott fel vigyorogva az író. A tegnap esti rendőr kolléga, aki kétszer is rájuk nyitott a mosdóban, most fejcsóválva sietett el a lift felé.
- Köszönöm, Castle! – háborodott fel a nő. –
Rúgjál még belém te is!
- Nem úgy értem. Hanem a lövéshez vagy túl
alacsony! – vidult fel a férfi, hogy végre talált valamit. Felállította
Beckett-et a földről és rámutatott az áldozat képére.
- Lanie szerint az áldozatot úgy lőtték le,
hogy térdelt...
- ...mint egy kivégzés, tudom. – szólt közbe.
- Nem. Nem ez a lényeg. Hanem, hogy te nem
tudtad ilyen szögből lelőni a pasast, hacsak nem volt nálad egy sámli.
- Úgy érted...
- Úgy értem, hogyha te húzod meg a ravaszt,
akkor kijön a mellkasán a golyó! – tárta szét a kezét Castle.
- Castle! – mosolyodott el a nyomozó. –
Megtaláltad, hol hibázott!
- Meg én. De még mennyire.
- Minek örülnek ennyire, Beckett nyomozó? –
vágott közbe Gates.
- Nem viszik innen sehová. – állt Kate elé a
férfi. – Bizonyítani tudjuk, hogy nem ő tette!
