Barton felettese – és mint kiderült társa is –
Whyman ügynök elviharzott azzal az ígérettel, hogyha nyolc órán belül nincs egy
épkézláb elméletük és egy kézzelfogható gyanúsítottjuk, akkor átszállíttatja
Beckett-et és az egész ügyet ráverik.
Castle kifejtette az elméletét Barton-nak és a
kapitánynak, akik gyanakodva figyelték az előadást.
- Szóval azt mondja, hogy az áldozat körülbelül
olyan magas, mint Ronald...
- Richard.
- Mindegy. Szóval, ha egy olyan nő lőtte volna
mellkason az áldozatot, mint Beckett, akkor a golyó bemeneti szöge sokkal
homorúbb lenne. Jól értem? – Barton egyeztette a gondolatmenetét Castle-ével.
- Pontosan. – bólintott Rick. – Ezt mutogattam
el az imént.
- Ez elég lesz? – kérdezte Beckett.
- Be kell gyűjtenünk és kihallgatnunk. Ha nincs
alibije, talán elég.
Kate egyáltalán nem nyugodott meg. Barton
„talán”-ja nem hangzik valami bíztatóan. Viszont az ügy is csak most
kezd beindulni, ki tudja, hogyha elkapják az állítólagos virágküldőt, akkor mit
tudnak meg.
A liftből kilépve egy belső ügyosztályos
férfinyomozó kezdett el feléjük rohanni. Nem várta meg, hogy megkérdezzék tőle,
mit akar – levegő után kapkodva – rögtön hadarni kezdte a mondandóját:
- A fantomkép alapján, amit a virágbolt tulaja
segítségével készítettünk... – tartott egy kis szünetet, hogy levegőt vegyen -
...a járőrök lefülelték a fickót kétsaroknyira innen.
- Most elkapjuk! – szólt határozottan Barton. –
Készüljenek az akcióra!
- Igen, asszonyom. – és ahogy berohant, úgy el
is tűnt az előbbi kolléga.
- A bilincset! – Beckett lépett oda Barton
mellé és rángatta magával Castle-t is.
Az ügynöknő beletúrt a zsebébe, majd a másikba
is. Közben már egy másik rendőr hozott neki egy golyóálló mellényt. Gyorsan
felvette, majd még egyszer átnézte a zsebeit.
- Beckett. Nincs most erre idő! Amúgy sem
jöhetnének, ezt még bírja ki. – rohant el a lift felé Barton.
- Hogyne. – bólintott Castle, de már csak a
levegőnek beszélt – Végül is a bilincs már csíkot vágott a csuklómba. –
panaszkodott sértődötten.
- Az előző alkalommal nem voltunk ennyi ideig
összekötve.
- De most legalább nincs tigris.
- Mutasd a kezed. – a nyomozó gyengéden emelte
fel Castle csuklóját.
- A tiéd is ugyanúgy néz ki. – Egymás kezét
bámulták fájdalmas tekintettel, mire pár pillanat múlva Rick szólalt meg: - Ami
tegnap este történt...
- Én nem bánom, Castle. – néztek most már
egymás szemébe.
- Én sem. Megismételhetjük valamikor? – bújt
közelebb Castle.
- Megadhatnánk a módját. – Miután kimondta,
Kate elnevette magát.
- Arra céloz, Beckett nyomozó, hogy nem voltam
elég stílusos? – háborodott fel nevetve Rick.
- A stílussal semmi gond nem volt, Mr. Castle.
– folytatta a szerepjátékot – De a felvezetés lehetne... hogy is mondjam
...feldobottabb, mint tegnap.
- Mondjuk olyan, mint most? – mosolygott
sejtelmesen az író és egyre közelebb hajolt a nyomozóhoz. Nem zavarta őket,
hogy ki látja, mit művelnek éppen Beckett íróasztalánál.
- Hát... – Kate is közelebb hajolt - ...egy
fokkal jobb, mint... – de már nem tudta befejezni, mert félbe szakította egy
ismerős hang.
- BECKETT...CASTLE...! – ordította Barton a
liftből kilépve.
Erre mindketten felkapták a fejüket és elléptek
a másiktól. A következő pillanatok egyetlen villanásnyi másodperccé folytak
össze. Minden egyszerre történt. Kate a pár méterre álló egyenruhás férfira
nézett, aki fegyvert tartott a jobb kezében és rájuk fogta. Nem lehetett
eldönteni melyikükre céloz, hisz olyan közel álltak egymáshoz a bilincs végett.
Az egyetlen dolog, amiben biztos volt, hogy lőni fog. Megmarkolta Castle ingjét
és a földre rántotta. Kate az esés közben még megpillantotta a baseball sapkás
férfi felé rohanó Barton ügynököt. Ezzel egy időben három lövés dördült el a
tizenkettes kapitányságon.
Beckett Castle mellett terült el a földön, csak
akkor ült fel, amikor meghallotta Barton hangját:
- Nem mozdul! – ordította az ügynök.
Valószínűleg Barton azzal a lendülettel – amit Kate még látott mielőtt földet
ért – leterítette a férfit. – Kezeket tarkóra!
Így már felmert ülni Kate is és végigtapogatta
a mellette fekvő férfit.
- Castle jól vagy?
- Nem tudtam, hogy az ilyen felvezetést
preferálod, Kate. – nyögte fájdalmas vigyorral az arcán – Leterítesz, mielőtt
megkapnál? ... Jaj a hátam...
Felsegítették egymást a földről, vagyis inkább
Kate felhúzta partnerét, aki közben morgott valamit az orra alatt.
- Szép reflex, Beckett! – szólt oda nekik
Barton, miközben megbilincselte az ismerős arcot. Ez a fickó ugyanaz az
egyenruhában fiatalabbnak látszó rendőr, aki előző este egyfolytában a nyomukban
volt.
Kate csak biccentett Barton-nak válaszul, de
Castle nem bírta ki szó nélkül:
- Tudja a nevem!
- Maga az egészből ennyit vett észre? –
kérdezett vissza az ügynöknő.
Kate elmosolyodott, ő nem csodálkozik
ezen. Hatalmas kő esett le a szívéről, hiszen ennél több bizonyíték nem kell,
hogy a nyomozást lezárhassák ellene és nem mellesleg nekik sem esett bajuk.
Mielőtt Barton ügynök elsétált volna mellettük,
egy apró kulcsot - a bilincs kulcsát - húzta elő a farzsebéből és odadobta
Kate-nek.
- Szabadok.
- Nos, Kate. – mondta Castle miközben társa levette a bilincset – Lesz harmadik menet is?
- Talán.
- Beckett nyomozó. – szólította meg Gates a
nyomozóját.
- Igen? – Kate megpördült.
- A jelvénye és a fegyvere. – nyújtotta oda
őket a kapitány – A bilincse magánál van, ugye?
- Igen, asszonyom. Köszönöm.
- Számomra öröm, nyomozó. – Gates biccentett
majd el is sietett.
Castle hátulról átkarolta Kate derekát és a
fejét a vállára tette.
- Ne romantikázzon, Beckett! Jöjjön vallatni! –
kiáltott Barton mielőtt belépett a kihallgató szobába.
