|
A
|
kapitányságon még csak Ryan és Esposito volt bent. A két
férfi kiment meginni egy jó erős kávét, amíg a többiekre vártak. Castle és Kate
együtt mentek el és a két nyomozó feltételezte, hogy Liz is velük lesz majd.
- Nem semmi ez az egész. – jegyezte meg Ryan.
- Mármint melyik része? Beckett Castle-lel való évődése
vagy, hogy átveri a húgát? – kérdezte Espo miközben kávét töltött magának.
- De azért figyelted őket együtt? – kérdezett vissza Kevin.
- Persze, Haver! – vágta rá társa. – Le sem tagadhatnák
egymást!
- Egy részről érthető...
- Mi? Hogy hazudik neki? – háborodott fel Espo és kortyolt
egyet. – Nem tudom, lehetne-e rosszabb a helyzet.
- De azért ismerd el, hogyha te lennél a helyében, és
kiderülne, hogy van egy féltestvéred, nem tudnál ilyen könnyen nyilatkozni.
- Fogalmam sincs, de szerencsére sem Liz helyében nem
vagyok, sem Beckett-ében, így... – Javi arrébb lépett és magyarázott volna
tovább, de Ryan elkerekedett szeme láttán elhallgatott és megfordult. Liz állt
lefehéredve a pihenő ajtajában. Pár pillanatig meg sem mozdult, majd fogta
magát és hirtelen megfordulva eltűnt onnan.
- Vajon az egészet hallotta? – kérdezte idegesen Ryan.
- Szerinted?!
- Végünk van. Beckett kinyír minket!
***
Kate az őrs földszintjén döbbenten – magán kívül – lépett ki
a liftből, mögötte pedig újra bezáródtak az ajtók. Végre eléggé összeszedte
magát ahhoz, hogy elinduljon vissza, felfelé. Sóhajtott egy nagyot és a
lépcsőzés mellett döntött, több okból is. Először talán, mert túl sok minden
történt abban a liftben a közelmúltban, másodszor pedig meglátta a lépcsőfolyosó
felől érkező húgát – aki legkisebb jelét sem adta, hogy megállna akár köszönni
is – csak elhúzott mellette.
- Hé, Beth! – fordult utána Beckett.
A lány megállt, majd félig megfordult.
- Hamupipőke legalább tudta kitől mire számítson! – mondta,
lesütötte a szemét és szinte rohanva indult tovább, a kijárat felé.
Beckett elgondolkodott. „Mi
van Hamupipőkével...?! – nem sokat foglalkozott vele – habár nem értette,
hogy mit akart ezzel Liz – most túl sok minden járt egyszerre a fejében.
Mikor a nyomozó felért Ryan és Javi fogadták, akik egymás
mellett álltak az asztaluk előtt, mint két bűnös kisfiú.
- Mi ez az arc, Espo? – nézett végig Kate a két férfin,
mikor letette a kabátját a székre. - Srácok, nem gond, tényleg! Emiatt ne
vágjatok ilyen arcot! – mondta.
- Komolyan? – döbbentek meg a két férfi egyszerre.
- Persze. De Gates tudja már?
- Nem. – bizonytalanodott el Espo. – Nem neked kéne
elmondani? – kérdezte, de kezdte sejteni, hogy nem ugyanarról beszélnek.
- Nagyon nem akadhat ki. Majd szerzünk másik gyanúsítottat.
– nyugtatta a társait Kate. – Az özvegy szeretője baklövés volt, de nem
tudhattátok, hogy sziklaszilárd alibije van.
Ryan a homlokát ráncolva nézett Esposito-ra. A társa
válaszképp megvonta a vállát, mert fogalma sem volt, hogy mit tegyenek.
Egyelőre egyikük sem vágyott Beckett haragjára és örültek, hogy halogathatják
az elkerülhetetlent. Fogták magukat és leültek.
Tíz perc asztalon való dobolás után Esposito felpattant és
jelentőségteljesen társára nézett. Ryan sejtette, hogy mit akar ezzel jelezni
Espo, így csak bólintott, aztán fájdalmas tekintettel Beckett-re nézett. A
nyomozó éppen fényképeket és vallomásokat szedett sorba és nézett át, amikor
Javi megállt az asztala előtt.
- Beckett.
- Tessék? – nézett fel Kate egy pillanatra, aztán rácsapott
az asztalról éppen lecsúszó irat halom tetejére. Espo tétovázott. – Javi, mondd
gyorsan! Éppen új gyanúsított után kutatok!
- Lizről van szó... – nyögte ki gyorsan a férfi, még mielőtt
megbánná, hogy egyáltalán felállt.
- Mi van vele? – kérdezte Kate feszültebben a kelleténél. –
Nehogy azzal gyere te is, hogy el kellene neki mondanom...
- Ezért azt hiszem, már nem kell aggódnod...
- Mit akar ez jelenteni, Javi?
- Éppen rólatok beszélgettünk...arról, hogy a testvéred
és... – magyarázta a férfi. Kate keze elengedett és az előbbi irathalmaz
egyszerűen a földre hullott. A mondtad befejezése nélkül is rájött, hogy miről
van szó. „Hamupipőke legalább tudta kitől
mire számítson!” – újra végiggondolta a mondatot, majd Liz arca volt
előtte, ahogyan ezt mondta. Beckett-ben egyszerre egy világ omlott össze, ahogy
lassan mázsás súlyként ránehezedett tettének következménye. A kezét a szája elé
tette és könnyek gyűltek össze a szemében.
- Beckett?! – szólt rá már kitudja hanyadszorra Esposito.
- Most mennem kell. – mondta nyugodt hangon Kate, de
ordítani tudott volna. Felpattant, majd átesett a lehullott aktákon és
elviharzott.
Első útja a kollégiumba vezetett. A kapun behajtva az
órájára pillantott. Alig múlt pár perccel tíz, a húga még valószínűleg nem
indult el edzésre. Befordult a parkolóba a zöld épület elé, majd leállította a
Dodge zúgó motorját. Nagy levegőt vett és érezte, hogy egész testében remeg. „Szedd már össze magad!” – vágta ki a
kocsiajtót. Most először jutott eszébe, hogy talán Castle-nek volt igaza.
Beckett meg sem állt a portánál, ahol most egy srác ült és a
PS3 játékával volt elfoglalva, észre sem vette, hogy bárki bejött az ajtón. A
nyomozó határozottan bekopogott a 11-es szoba ajtaján és várt. Semmi mozgás...
Most még annak is jobban örült volna, ha Holly egy baseballütővel fogadja.
- Beth?! - még egyszer kopogott, de most már erősebben. –
Holly!
- Ne verje már szét azt az ajtót! – bújt ki egy pizsamás
lány a szemben lévő szobából. – Az ember lánya aludna hajnalok hajnalán!
- Fél tizenegy van! – mordult rá Kate.
- Látja! – a lány visszafarolt a szobába. – Egyébként már
nincsenek bent, edzés van. – zárta rövidre és becsapta az ajtót.
Kate ismét elsietett a porta előtt, a bent ülő srác még
mindig ugyanabba a pozícióban volt, ahogy érkezéskor. Bevágódott a kocsiba és a
Jégcsarnok felé vette az irányt. Minél előbb beszélni akart a húgával. „Legalább a számát elkérhettem volna...de
talán fel sem venné...vagy valószínűbb, hogy lecsapná...és nem is hibáztatnám
érte...” – vette sorba magában az eshetőségeket. Negyed órával és jó pár
piros lámpánál való autóduda csatával később újra leparkolt.
A csarnokba érve a lépcső tetejéről nézett szét. A többiek a
kispadnál készültek, de Liz nem volt köztük viszont Holly egyből kiszúrta a
nyomozót.
- Kate! – intett a lány. - Jöttél repetázni?
„Tehát nem beszéltek
még...máskülönben Holly már csak a nézésével képes lett volna megölni.” –
nyugtázta Beckett. Gyorsan szedte a fokokat és leérve még egyszer körülnézett,
de a húga sehol nem volt.
- Nem tudod, hol lehet Beth? – kérdezte.
- Az ki? – kérdezett vissza valaki a csajok közül.
- Liz.
- Ja, hogy úgy! – bólintott az eddig még nem látott
csapattag.
- Fogalmam sincs. – vonta meg a vállát Holly. – Itt kéne
lennie...vagy legalább is veled! Úr isten...a gyilkos beválthatta a fenyegetését?!?
– kezdett kétségbe esni.
- Nem. – vágta rá Kate, de elgondolkodott. Eddig ez eszébe
sem jutott. – Másról van szó... – „Mi
van, ha mégsem?” – tette hozzá magában.
- Akkor jó. – biccentett Holly. – Mert ha eddig nem öltem
meg senkit...hát azt tuti kinyírom, aki bántja Liz-t.
***
Elizabeth vissza sem nézett, miután kirontott a
kapitányságról. Igazából semerre nem nézett, ezért majdnem elsodorta őt egy
öltönyös alak, de szerencsére a férfi időben eszmélt.
- Elnézést. – motyogta a lány és megtörölte az arcát.
Fogalma sem volt hova megy, csak ment, cél nélkül. Az járt a
fejében, hogy így még senki nem verte át és nem értette, hogy miért. Könnyek
folytak végig az arcán és a levegőt kapkodta. Már rég úton kellene lennie az
edzésre, de most még az sem érdekelte. „Van
egy testvérem...nekem – egy nővérem? Miért pont velem történik ez? Vagy
legalább tudtam volna róla...miért csak nekem nem mondta el senki?!” Egy
park mellett haladt el. „Minden
kollégája, a társai, az egész őrs talán még a főnöke is tudta...csak én nem.
Totál hülyének nézett és igazából úgy is érzem magam. Mihez kezdjek most ezzel
az egésszel?” – ekkor eszébe jutott az egyetlen ember, akitől tanácsot
kérhetne. Elővette a mobilját, legördítette a névjegytárat és megnyomta a hívás
gombot. A férfi számát még akkor kérte el, amikor a közös edzés után dedikálta
a könyvét, a hívás elindítása után pedig a telefonon egy közös kép villant fel.
- Castle. – vette fel a hívott fél.
Liz először csak szipogott párat, majd vett egy nagy
levegőt.
- Nem zavarok? – kérdezte.
- Nem, dehogy. – a vonal végén lévő férfinak is leesett,
hogy valami baj van. Sejtette, hogy mi az.
- Te is tudtad?! – Liz felemelte a fejét, hátha ez segít,
hogy ne sírja el magát újra.
- Igen, de tudod, hogy nekem nem volt jogom elmondani, ezt
Kate-nek kellett megtennie...
- Nem tőle tudom. – vágott közbe dühösen a lány.
- Akkor, hogy...? – kezdte volna Rick, de újra
félbeszakították.
- Találkozhatnánk?
- Persze. Mondd, hogy hol vagy.
Liz körbenézett, utcatáblát vagy valami ismerős helyet
keresett, amihez tudna viszonyítani. Pár lépéssel visszább, a park kapujára felfüggesztve
talált egy nevet, amiből Castle már tudta, hogy hová kell mennie. Eszébe
jutott, hogy Liz egyedül van, és nem mellesleg nemrég fenyegették meg.
- Menj a parkban olyan helyre, ahol többen vannak és látnak!
Máris indulok. – mondta.
- Rendben. Köszönöm.
 |
| 13.fejezet ~ 03/02 |
